Megnyílt az idei World Press Photo kiállítás

World Press Photo 2018 - Budapest

Új helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban látható idén a World Press Photo pályázat nyertes képeiből rendezett kiállítás, ezúttal a naturArt – 25 év legszebb természetfotói című kísérőtárlattal együtt.

A magyarországi World Press Photo kiállítás több mint húsz év után hagyta el a Néprajzi Múzeumot, de új otthonában sem olyan, mint egy utazó tárlat: igazi múzeumi kiállítás – mondta el a tárlat csütörtöki megnyitója előtti sajtótájékoztatón Révész Tamás.

A kiállítás magyarországi szervezője hozzátette: természetesen ezúttal is minden kép új, déja vu érzése legfeljebb a témákat illetően lehet a látogatónak, hiszen sajnos a világ több konfliktuszónájából érkeztek már nyertes képek a korábbi World Press Photo pályázatokra is.

Csatlakozott azonban egy új kategória is, amely elsősorban a természeti környezetet fenyegető veszélyeket mutatja be – közölte Révész Tamás. Erik Jager, a kiállítás kurátora hangsúlyozta, hogy csodálatos otthonra talált Magyarországon a World Press Photo anyaga, melyet a világ 45 országában több millióan látogatnak évente.

A kiállítás célja, hogy a független újságrásra leselkedő veszélyek időszakában felhívja a figyelmet világunk különbözőségeire és sokszínűségére – hangsúlyozta a holland kurátor. Erik Jager kiemelte az idei pályázat győztes fotóját, Ronaldo Schemidt képét, amely Venezuelában készült, a szabadságjogokat egyre súlyosabban korlátozó Maduro elnök elleni egyik caracasi demonstráción, és azt a pillanatot mutatja, amelyben az egyik tüntető testét ellepik a lángok.

A World Press Photo legutóbbi pályázatára 125 országból 4548 fotográfus küldött be több mint 73 ezer felvételt, a 21 tagú nemzetközi zsűri ezek közül válogatta ki Amszterdamban a kiállítás 134 képét.

Fáth Péter, a naturArt elnöke a World Press Photo idei magyarországi kísérőtárlatáról beszélt. Mint emlékeztetett, a naturArt 25 éve szervezi meg Az év természetfotósa pályázatot, melynek összes díjazott fényképét – köztük Máté Bence 2010-ben világ legjobb természetfotójának választott munkáját – először állítják ki egy helyen.

Újdonság a magyar látogatók számára, hogy az országban most először mutatkoznak be a World Press Photo Digital Storytelling verseny győztesei. A bemutatott filmek folyamatos moziélményt nyújtanak majd, az érintőképernyővel irányítható multimédia pedig a látogatói aktivitást segíti az október 23-ig látogatható kiállításban.

(Forrás és kép: MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!