Nemes Jeles László a Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rendezője

Nemes Jeles László

Nemes Jeles László, Napszállta című filmjéért vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a hétvégén megrendezett Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon, írja az MTI.

A nagyszabású seregszemle a hétvégén ért véget, a zsűri elnöke Rob Minkoff amerikai rendező-producer volt. Az Oscar-díjas Nemes Jeles Lászlóval együtt Clara Royer, Jakab Juli, Dobos Evelin és Rajk László is részt vett a Napszállta kínai premierjén.

A Napszállta 1913 nyarán játszódik Budapesten, a béke utolsó napjaiban. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból.

Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt és bátyja hollétét tudakolja tőle – a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.

A közel száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben, többen már a Saul fiában is szerepeltek. A Napszállta főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A magyar szereplők között egyaránt találunk ismert, pályakezdő és amatőr színészeket is. Balsai Móni, Nagy Zsolt, Czukor Balázs, Fancsikai Péter, Zsótér Sándor, Kormos Mihály, Lázár Kati mellett Dobos Evelin és Moldován Dorottya is jelentős szerepekben tűnnek fel. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője az azóta elhunyt Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.

(Kiemelt kép innen)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!