Lengyelországban átadták a világ legmélyebb medencéjét

A búvárok vadonatúj mélységekbe merülhetnek anélkül, hogy beletennék a lábukat az óceánba, köszönhetően egy több millió dolláros létesítménynek, amelyet most nyitottak meg Lengyelországban.

A több mint 45 méter mélységű Deepspot állítólag a világ legmélyebb úszómedencéje, amely 8000 köbméter vizet tartalmaz – több mint 20-szor akkora, mint egy 25 méteres medence.

10,6 millió dollárba került, 2 évig épült

A búvárok számára épült oktató és gyakorló helyszín a becslések szerint 10,6 millió dollárba került, és az építkezés két évig tartott. A lenyűgöző szerkezet egy szimulált “kék lyukkal” van felszerelve, amely a medence legmélyebb pontjáig vezet, a búvárok pedig mesterséges víz alatti barlangokat, hajótörés roncsait és maja romokat is felfedezhetnek merülés közben.

“Itt nincsenek csodálatos halak vagy korallzátonyok, ezért a Deepsopt természetesen nem helyettesítheti a tengert. De mindenképpen jó hely tanulni és edzeni annak érdekében, hogy biztonságosan merülhessünk a nyílt vízben” – fogalmazott Przemyslaw Kacprzak lengyel búvároktató.

“És nem utolsó sorban szórakoztató is! Olyan, mint a búvárok óvodája!” – tette hozzá nevetve. A Deepspot nyitását Lengyelország szigorú Covid-19 szabályai ellenére engedélyezték, mivel ez egy képzőközpont, amely normál uszoda helyett tanfolyamokat kínál. Míg a létesítmény elsősorban búvárok számára készült, a Deepspot tűzoltók és fegyveres erők kiképzőközpontjaként is lehet majd a jövőben használni.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!