Karácsony – régi téma, új szemszög. Te tudod más szemmel nézni?

karácsony 2014

Ha most elkezdenék az elmúlt évről beszélni, nem túlzás azt mondani, hogy reggelig se tudnám befejezni. Januártól szinte a semmiből sikerült a Ti segítségetekkel idáig eljutnunk. Azt gondolom, Szakértőink nevében is mondhatom, hihetetlenül jó érzés látni, hogy hónapról hónapra egyre többen olvassátok a cikkeket, bizalommal fordultok hozzánk kérdéseitekkel vagy itt-ott hallani egy-egy beszélgetésfoszlányt, amiben a do U care? –ről beszéltek.

Kivételesen nem megjelenéssel, szépségápolással kapcsolatos tippeket vagy férfi frizura ötleteket szeretnék megosztani veletek – persze az ápoltság és igényesség az ünnepek alatt is fontos, de ezt úgyis tudjátok…:) – , hanem egy gondolatot, amiről sokszor megfeledkezünk a rohanás és az ajándékhajkurászás közben, ami nagyon könnyen lehet feszültségforrás… Ez pedig nem más, mint figyelni környezetünkre, emberi kapcsolatainkra. Figyelni, ott lenni – úgy igazán akkor és abban a pillanatban… Fontos, hogy igényesek legyünk saját magunkra mind külsőleg, mind belsőleg, de vajon figyelünk-e másokra? Igényesek vagyunk-e emberi kapcsolatainkra is? Megéljük-e a történéseket, részesei vagyunk-e találkozásoknak vagy csak fizikailag vagyunk jelen?

Az okoskütyük és az állandó rohanás vagy a folyamatos munkán való gondolkodás helyett éljük meg a pillanatokat, legyünk jelen a beszélgetésben, figyeljünk arra, akit meg szeretnénk ajándékozni. Könnyű mondani, de tény, hogy sokszor, ha sikerül egy kicsit más szemszögből nézni ugyanazt a dolgot, könnyebb átvészelni egy-egy időszakot. Milyen jó, hogy van kit meglepni – ahelyett, hogy mit vegyek, mikor és hol – különben is utálom a tömeget! Figyeljünk egymásra ott, akkor és abban a pillanatban – higgyétek el, egészen másfajta élményeket és tapasztalatokat szerezhettek…

Mire számíthattok 2015-ben?

Szakértőink segítségével természetesen még több érdekes cikkre és a legfrissebb újdonságokra a férfi szépségápolás, életmód és egészség témakörében. Még több interjúra és arra a bizonyos kérdésre is tovább keressük a választ, hogy vajon „Mit gondolnak a nők?”. Emellett sok-sok meglepetéssel és újítással is készülünk, kövessetek minket itt vagy Facebook oldalunkon, nehogy lemaradjatok valamiről!

Az [email protected] email címre pedig továbbra is várjuk kérdéseiteket!

Boldog karácsonyt és sikerekben gazdag Új évet kívánok mindenkinek a do U care? – Az igényes férfiak oldala nevében!

Halmai Zsófi
szerkesztő

Halmai Zsófia

 

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!