Jövő héttől eltűnnek a lájkok az Instagram-ról

Instagram - like - 2019

A közösségi média negatív pszichés hatásairól rengeteg tanulmány és cikk született már, de nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy az ember a saját bőrén megtapasztalja mindezt.

Eddig a tudatosság volt az egyetlen, ami pajzsot tartott a záporozó lájkokkal és megosztásokkal szemben, most azonban az Instagram is aktívan próbál tenni a platform önbizalom romboló működése ellen: az egyik alap funkciót, a lájkolást úgy alakítják át, hogy a felhasználók nem látják, mások képeire hány szívecske érkezett. Az Instagram feje, Adam Mosseri pénteken jelentette be, hogy az új rendszert jövő héten kezdik tesztelni az Egyesült Államokban.

Év elején jelentette be a Facebook tulajdonába tartozó Instagram, hogy le fogják venni a képek alól a lájkok számát, hogy ezzel egy „kevésbé nyomasztó környezetet” hozzanak létre. Ahogy a közösségi platformok újításánál lenni szokott, először egy marokonyi szerencsés felhasználó tölti be a kísérleti nyúl szerepét. Adam Mosseri, az Instagram feje pénteken jelentette be a WIRED25 konferencián San Fransicso-ban, hogy jövő héttől az Egyesült Államokban tesztelik a júzerek reakcióját a lájkmentes Instagramra. „Meg fogunk hozni olyan döntéseket, amelyek rossz hatással vannak az üzletre, ha azok segítik az emberek jólétét és egészségét” – nyilatkozta a Wired riportja szerint az Instagram vezér arról, hogy miként próbálnak reagálni az alkalmazást érő vádakra. Ha a teszt sikeres, és végül globálisan is bevezetik az újítást az Instagramon, az alapjaiban változtathatja meg a felhasználók számára az Instagram-élményt, de az üzleti világnak is alaposan át kell majd gondolnia a felület marketingcélú felhasználását.

A „kevésbé nyomasztó környezet” elérése érdekében az influencerek nagy bánatára a tervek szerint eltűnnek a lájkok, ami azt jelenti, hogy a többi felhasználó képe alatt csak annyi lesz látható, hogy „felhasználói név és mások” kedvelték a fotót. A felhasználó azonban a saját megosztásaira érkezett lájkokat továbbra is láthatja majd. A Business Insider oldalán megjelent cikkben az influencerek arról panaszkodtak, hogy a felépített bradjükre nagatív hatással van újítás, mivel rosszabb elérésket produkáltak a tartalmaik.

Az Instagram más országokban, így Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Írországban, Olaszországban, Japánban és Új-Zélandon már elkezdte a tesztelést. Azonban nemcsak a képmegosztón tűnhetnek el a lájkok hamarosan, ugyanis a YouTube is tervezi, hogy a jövőben nem lesz nyilvános az egyes csatornákat követő felhasználók száma. Kérdés persze, hogy mindez elég ahhoz, hogy az emberek közérzete és önértékelése ne a béka feneke alatt legyen a különböző közösségi hálózatok használata alatt és után.

Lent megnézheted Mosseri teljes beszédét:

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!