Ezt hozta 2020: koronavírus-járvány és az alkoholmentes Guinness stout

Guinness - alkoholmentes - sör

Egykor úgy itták, mint a vizet – a sör ha nem is egyidős az emberiséggel, a mezőgazdasággal biztosan az. Bár a sörkészítés alapjai nem sokat változtak az évezredek alatt, a 21. század ezen a téren is sok új trendet hozott: gyümölcsös sörök, craft sörfőzdék terjedése és persze a széles alkoholmentes kínálat.

Utóbbi mostanra annyira legitim lett, hogy a világ egyik legismertebb sörmárkája, a Guinness is felszállt a hullámra, és 261 év tapasztalatával a háta mögött több próbálkozás után most egy alkoholmentes stouttal újít a piacon.

Kevés olyan sörfőzde van a világon, mint az ír Guinness

A 261 év töretlen népszerűsége a kategóriája csúcsára emelte a fekete italt, aminek farvizén evezve egyre több kis kézműves sörfőzde igyekszik beférkőzni a fogyasztók szívébe. Persze egyáltalán nem kell félteni a céget, akik most egy újdonsággal bővítették a portfóliójukat. A Guinness 0.0 név egy alkoholmentes stoutot takar. A stout egyébként egy ír sörfajta, amely az angol porterből alakult ki, a pörkölt maláta miatt testes, nagyon sötét színű sör, amelyet csokoládés, kávés és karamellás ízek jellemeznek. Több fajtája is létezik.

A gyártó elmondása szerint négy év fejlesztése van az italban, amely az ígéretük szerint a már megszokott sima ízt, tökéletesen kiegyensúlyozott aromákat és a Guinness egyedi sötét színét vonultatja fel, mindössze alkoholtartalom nélkül. Elsőként Nagy-Britannia és Írország üzleteiben lesz elérhető az új sör, majd jövőre következik a világ meghódítása.

Alkoholmentes sört többféle módon lehet készíteni, és sok más gyártótól eltérően a Guinness elmondásuk szerint a folyamat végére fókuszált. „A sörfőzők pontosan ugyanúgy kezdik el a Guinness főzését, ahogy mindig is, ugyanazokkal a természetes összetevőkkel, vízzel, árpával, komlóval és élesztővel; majd ezt követően finoman eltávolítják belőle az alkoholt hideg szűréssel” – írja a cég. „A hideg szűrési metódus lehetővé teszi az alkohol eltávolítását anélkül, hogy hőterhelésnek tennénk ki a sört, ezzel megvédve az ízét és a jellegét. A sörfőzők ezután gondosan összekeverik és kiegyensúlyozzák az ízeket, hogy biztosítsák a Guinness jól ismert ízprofilját és jellegzetességeit.”

Az alkohol maga ugyanis szintén hozzájárul az ízhez, épp ezért fordul elő olyan gyakran, hogy látatlanba is meg tudja mondani az ember viszonylag kis hiba aránnyal, hogy alkoholmentes sörrel van dolga, attól függetlenül, hogy jó íze van-e annak az adott 0 százalékos italnak. A fenti sorokat a gyártó azzal egészítette ki, hogy egy független kóstoló bizottság leírása szerint a Guinness 0.0 felülmúlta a várakozásokat. Kérdéses, hogy ezek mennyire voltak magasak, és a fogyasztók milyen elvárásokkal kóstolják majd az új stoutot.

Hozzá kell tenni, hogy a Guinness nem először főz alkoholmentes sört. 2018-ban a sörfőzde Pure Brew néven egy 0 százalékos lagerrel rukkolt elő. Ahogy pedig azt a The Times kiemelte, öt évvel ezelőtt az ír mákra kizárólag Ázsiában mutatta be a Guinness Zerót válaszként az indonéz kormány alkoholellenes intézkedéseire. A kísérlet nem aratott osztatlan sikert.

Egy darabig még várni kell arra, hogy itthon letesztelhessük a Guinness 0.0 sört, de talán az előző próbálkozásoktól eltérően a stout nem végzi a lefolyóban.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!