250 millió dollárral támogatja az Airbnb a szállásadókat

airbnb - koronavírus

Az Airbnb már korábban is tett lépéseket annak érdekében, hogy csökkentse a szállásadók váratlan és példa nélküli terheit, amely a koronavírus-járvány miatti, gyakorlatilag nullára csökkent működési lehetőségek jelentik, tegnap pedig egy újabb nagy bejelentés érkezett.

A felvezetésben Brian Chesky, az Airbnb vezérigazgatója mindenkit emlékeztetett arra, hogy az Airbnb a 2008-as gazdasági világválság közepén indult, mára pedig több mint 2 000 000 hirdetéssel rendelkezik a világ 191 országának 34 000 városában.

Az optimista CEO úgy véli, a koronavírus-járvány után az Airbnb erősebb lesz, mint valaha, amikor az élet normalizálódik. Az emberek veleszületett vágya az utazás és a világ felfedezése, a válság, a korlátozások és a karantén után pedig jobban fognak erre vágyni, mint valaha – fogalmazott a vezérigazgató.

A 38 éves vezető szerint, ha a Maria hurrikán által végzett elképesztő pusztítást túl tudták élni és megerősödve tudták folytatni a szolgáltatást, a mostani “hurrikán” sem fog kifogni rajtuk. Akkor közel 3000 ember halt meg, ezzel a Maria volt az egyik leghalálosabb hurrikán az Egyesült Államokban, de Puerto Rico is mindig felépül a károkból. A szigeten a 2017-es Maria hurrikán előtt 7 700 Airbnb szállásadó volt, most körülbelül 12 000 szállás közül lehet választani.

Habár a koronavírus-járvány sokkal szélesebb körben, globálisan érinti a turizmus és a vendéglátás ágazatát, Brian Chesky továbbra is pozitívan látja az Airbnb jövőjét. Olyannyira, hogy május 31-ig meghosszabbította a foglalások ingyenes törlését (korábban csak az április 14-e előtti utazásokra vonatkozott ez a döntés) és bejelentette:

250 millió dollárral támogatja a szállásadókat a lemondott foglalások 25 százalékának kompenzációjaként és létrehoznak egy 10 millió dolláros alapot is az úgynevezett Superhostok számára, hogy segítsék őket bérleti díjaik vagy hiteleik megfizetésében.

A lépések az Airbnb házigazdák széles körű felháborodás után érkeztek, a társaság ugyanis a hónap elején bejelentette, hogy a járvány miatt a vendégek ingyenesen törölhetik foglalásaikat. A vezérigazgató elismerte, hogy a jövőben szorosabb kommunikációra és együttműködésre lesz szükség az Airbnb és a szállásadók között, Chesky pedig bízik abban, hogy mindebben a jövőben is partnerek lesznek, és közösen nagy dolgokat építhetnek.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!