Tűzgyújtó: lángok helyett hamvába hal az új Stephen King-adaptáció

Zac Efron megpróbál ránk hatni, hogy szeressük az új horrorját, de messze van attól az új Tűzgyújtó, hogy lángba borítsa az elménket.

„Komp akart lenni, de nem komplett” – hangzik a L’art pour l’art társulat örökbecsű szóvicce, és fura módon pont ez a helyzet a Tűzgyújtó legújabb adaptációjával is: annyira más akart lenni – és ez tulajdonképpen a legértékelhetőbb vonása –, mint az 1984-es verzió, hogy a maga külön útjain bele is veszett a saját sötétségébe. A történet papír alapon még mindig nagyon működik: King ponyvája négy évtized távolából is úgy ragad magával, hogy az olvasója alig bírja hajnalban lefeszegetni az ujjait a kötetről. Ezzel szemben Mark L. Lester rendező – akinek olyan akcióklasszikusokat köszönhetünk, mint a Kommandó vagy a Leszámolás Kis-Tokióban ­– filmje fölött már érezhetően eljárt az idő (bár az akciójelenetek még mindig rendben vannak).

Igaz, meg is van a maga nosztalgia-faktora: a film első tíz percében folyamatosan a klasszikus Terminatorra asszociál az ember.

Az alapsztori ma már klisétenger, de pont King alapozta meg a kisember sziszifuszi küzdelmét az arctalan kormányszervezet ellen, ami nem akar mást, csak kihasználni a delikvens természetfeletti képességeit. Az író érzelmekkel ad mélységet a karaktereinek, szülői felelősséggel, emésztő haraggal, rengeteg bűntudattal, feldolgozatlan gyásszal és megannyi gyarlósággal ruházva fel őket. A rendező Lester 1984-ben nem tett mást, mint egy az egyben filmre vitte King eredetijét. Ezzel bebizonyosodott, hogy hiába van filmszerűen megírva egy sztori, attól még nem feltétlenül válik működőképessé a vásznon.

Tüzet viszek (Ryan Kiera Armstrong és Zac Efron) Fotó: Universal Pictures

Martha De Laurentiis producernek az 1984-es adaptáció volt az első, és ez az új változat az utolsó filmje a tavaly decemberben bekövetkező halála miatt – egy horrorfilm esetében ez több, mint hátborzongató! A 2022-es film rendezője, Keith Thomas valami eredendően mást akart láttatni a vásznon, ugyanakkor hű kívánt maradni a Kinges alapokhoz is. Ennek szellemében modernizálta a történetet, és az eredeti dramaturgiai vonalat teljesen összekuszálta.

Az előzményeket, Andy és Vicky McGee egymásra és a Hatos Készítményre találását – ez hozza felszínre a természetfeletti képességeiket – a főcím alatti montázsban ledarálják. A férfi a titkos kísérlet eredményeképpen telepatikus úton bír befolyással másokra. Képességeit life coaching tanfolyamok keretében váltja aprópénzre, leszoktatva az embereket a szenvedélybetegségeikről. Vickyvel közös gyermekük, Charlie a pirokinézis adottságával születik, amelyet rendkívül nehéz kordában tartani. Míg Andy elnyomná Charlie hajlamát, addig a felesége szeretné, ha megtanulná azt kontrollálni. A Műhely nevű titkos intézmény, amely emberfelettivé változtatta őket, váratlanul benyújtja a számlát. Apa és lánya menekülni kényszerülnek, miközben egy mindenre elszánt cseroki bérgyilkos ered a nyomukba.

Apa, miért nem hívhatom az eltemetett cicát Churchnek? (Ryan Kiera Armstrong és Zac Efron) Fotó: Universal Pictures

A Gyilkos Halloween írója, Scott Teems és a rendező Thomas két alapvető változást hajtottak végre – a modernizáláson kívül – az eredeti történeten: egyrészt a bérgyilkos, Rainbird motivációját kézzelfoghatóvá tették, másrészt eljátszadoztak azzal az ötlettel, hogy miért is ne hathatna az apa telepatikus erejével a saját lánya képességeire? Kettős csavarként ezek bele is kerültek a forgatókönyvbe, amelyek aztán egyszerre erősítik és gyengítik a produkciót.

Charlie és a füstbe ment terv (Ryan Kiera Armstrong) Fotó: Universal Pictures

Míg King történetének tetőpontját szolgáltatja a kislány bizalmába férkőző bérgyilkos alakja, akinek árulása kellő motivációt jelent a lánynak, hogy porig égessen maga körül mindent, addig Thomasnál Rainbird figurája erősen háttérbe szorul. Ezt is annak a számlájára írom, hogy az alkotók szinte orrvérzésig erőlködtek, hogy mindent másképp csináljanak, mint King. Ennek eredménye az olykor minden logikát nélkülöző sztorivezetés, mint amikor az öreg farmer hazaviszi megvendégelni a hőseinket, miközben a felesége mozgásképtelen fekvőbeteg, így vendéglátásra nem is képes. A Tűzgyújtó képtelen kibújni az olcsó B-filmes jellegéből: egy-két látványosabb CGI annyira kiürítette a kasszát, hogy Charlie filmvégi tombolása – kiábrándító módon – már a vásznon kívül zajlik.

Drew Barrymore-nak az 1984-es verzió ugyan nem alapozta meg a karrierjét – azt inkább az E.T. tette –, a címszerep azonban akkor is címszerep, ráadásul sikerült a karakter “arcává” válnia. Ezt tulajdonképpen elmondhatja magáról az új változat Charlie-ja is: Ryan Kiera Armstrongnak már tizenkét évesen megvan a karizmája, hogy betöltse a vásznat. Legyen az a szerep akármilyen. Kár, hogy a tiniszállal az alkotók pár béna iskolás jelenet erejéig sem tudtak mit kezdeni; talán tartottak tőle, hogy a Tűzgyújtójuk átcsap Carrie-be. Még pocsékabbnak bizonyult a szülői szál a rángatózó fejű Zac Efronnal: abszolút nem jött át az apa-lánya kapcsolat bensőségessége, ami pedig drámai mélységet kölcsönözhetett volna a produkciónak. Amilyen magasra helyezte magának a lécet az Arannyal, olyan mélyre süllyedt most Efron A tűzgyújtóval. Pedig megérte volna nem “megúszósra” vennie a figurát.

Mit tettem ezzel a filmmel?! (Zac Efron) Fotó: Universal Pictures

Benne van a ráció egy új Tűzgyújtó-adaptációban, de ez most a feleslegesek táborát erősíti. Tök jó, hogy hozzá mertek nyúlni az alapokhoz, de egyrészt a kevesebb néha több, másrészt változtatni csak úgy érdemes, ha az logikusan belesimul a nagy egészbe. Ez a változat is csak a cselekményt tudta – úgy-ahogy – megragadni, pedig az író minden sikeres adaptációja mögött ott áll a dráma. Nélküle egyik King sem több olcsó horrornál.

Bányász Attila

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print