Zac Efron pokoljárása aranyat ér a túlélőfilmjében

A korhatáros vígjátékok sztárja, Zac Efron magából kivetkőzve bolyong a sivatagban. Nem az a kérdés, hogy dehidratált kalandjait ő, hanem hogy mi, nézők túléljük-e?

Az egykori tinibálvány, Zac Efron is rálépett arra a ritkán járt ösvényre, amelyet Matthew McConaughey és Robert Pattinson egyaránt végigtaposott. A független filmek El Caminója komfortzónából való kimozdulást és összébb húzott nadrágszíjat jelent, de drámai újjászületéssel is járhat. Már ha bejön. Amire persze nincs garancia. Viszont alkalmat nyújthat arra, hogy az ember a határait feszegesse. És megszabadulhasson Hollywood ráerőszakolt skatulyáitól. A harmadik X közepére ráforduló Efron – kisportolt felsőtest ide vagy oda – számára is eljött az idő, hogy a tinivígjátékok súlytalan világát maga mögött hagyja. Ted Bundy-ként minket is levett a lábunkról az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című életrajzi drámában.

Zac Efron új túlélő-thrillerjében nemesfémként bukkan felszínre tehetsége a homok alól.

Az Aranyban két idegen tart az ausztrál sivatag poklán át a teljes kilátástalanság felé. A jövő szétesett, a jelen pedig éppúgy kiüresedett, mint a kietlen táj. A fiatalabbnak még vannak bizonytalan ambíciói, az idősebbnek már nem: ő a kiábrándult álmok (be)szállítója. Ez egy ilyen világ, amelyet mi generáltunk, akárcsak a felértékelődött kriptovalutát: nincs mögöttes tartalom, nincs valódi cél, csak „por ës homou”, ameddig a szem ellát, akárcsak egy célegyenesbe fordult klímakatasztrófánál. De kint a sivatagban legalább leegyszerűsödnek a dolgok: minden érték, ami árnyékot ad a nap hevétől, védelmet a vadkutyák hordáitól, nem beszélve arról, ha szomjúságot olt vagy táplál.

Te, nem ide ástuk el a maradék emberségünket? (Zac Efron és Anthony Hayes) Fotó: Screen Media

Ezek alapján a két egymásnak is idegen a homokdűnék „legfeleslegesebb” tárgyára bukkan: egy óriási aranyrögre, ami méretéből adódóan mozdíthatatlannak bizonyul számukra. Nincs más megoldás, mint egyiküknek segítséget kell szereznie, míg a másik a zsákmány mellett marad. Bízniuk kell egymásban, hogy az egyik nem lép le, a másik pedig nem hagyja a társát sorsára. A forróság, a vízhiány, a magány és a bizalmatlanság azonban kikezdi a hátra maradt férfi türelmét és idegeit.

Zac, a buckalakó (Zac Efron) Fotó: Screen Media

Az Arany két főszereplője a sivatagi táj és az emberi mohóság. Nem véletlenül a poszt-apokaliptikus produkciók és utópiák kedvelt forgatási helyszíne az ausztrál sivatag. Mégiscsak világra hozott egy Mad Max-et! Az Arany egyébként pont olyan, mintha a Guy Pearce és Robert Pattinson nevével fémjelzett Országúti bosszúval egyazon univerzumban játszódna: a világvége hangulatot a civilizáció hiánya szüli, hogy aztán mindent kitakarjon az elképesztő felvételeken életre kelő homok-, és kőtenger. Helyenként vége-hossza nincs meddőhányókat pásztáz a kamera, bennünket pedig maguk alá temetnek a föld kizsigerelésének tanúbizonyságai. Máskor egy drón objektívje veszejt el a tájról készült nagytotálban. A forgatást nehezítették a stábra lecsapó szélviharok. A filmben látható homokvihart sem kellett szimulálniuk.

Godot-ra várva (Zac Efron) Fotó: Screen Media

Az ember egész életét megváltoztathatja egy földből kiálló kődarab: fejben a megváltást kapcsolja hozzá, lélekben azonban a bukás lehet az osztályrésze. Mégis önként merítkezik meg a tengernyi szenvedésben a gazdagság reményéért, kockáztatva nemcsak a testi épségét, hanem az emberségét is. Túlélő üzemmódban könnyebb elásni a homok alá a saját énünket. Az Aranyban pedig jól nyomon követhető Zac Efron csavargójának önmagából való kivetkőzése. Az ember a saját tapasztalatainak az összessége, ebben a világban azonban „már semmit sem ér, amit magunk mögött hagytunk.” A film múlt nélküli hőseit mintha egyedül az embertelen körülmények formálnák.

Egy kődarab vajon bármit megér? (Zac Efron) Fotó: Screen Media

Az Arany szerzői mozi, Anthony Hayes egyszemélyben producer, író, rendező és mellékszereplő. Kiüresedett karakterében a film darabokra hulló világa köszön vissza. Az Arany lelkiismeretesen mondja fel a túlélődrámás sablonokat – miközben ifjú főhőse egyre lejjebb ereszkedik a morális csúszdán –, ám ennél többre nem telik tőle. Pedig Efron erőn felül viszi a hátán a produkciót, küzd széllel, szomjúsággal, vadkutyákkal, saját magával és másokkal. Homokvert vesszőfutása során alig lehet ráismerni. Ám a sivatag szenvtelensége végül vele együtt minket, nézőket is kétvállra fektet. Mély nyomokat azonban nem hagy bennünk. Annál inkább hőseiben: sebhelyes, mocskos és ápolatlan külsőségeik mintha a lelkivilágukat tükrözné. Az Arany az ember végső nagy tragédiája, amikor száműzetésre kerül a saját maga teremtette pokolból is.

Bányász Attila