Tudtad, hogy egy náci szimpatizáns volt a világ első Oscar-díjasa?

Az Amerikai Filmakadémia díjának csaknem százéves története megannyi különleges epizódot rejt. A Collider cikke most a viharos kezdeteket elevenítette fel: az első gálára 1929-ben, a Hollywood Roosevelt Hotelben került sor, az aranyszobrocskát pedig egy kibírhatatlan természetű, náciszimpatizás színész szoríthatta magához elsőként.

Az Amerikai Filmakadémia díja, vagyis az Oscar-díj még mindig a világ legnívósabb mozgóképes kitüntetésének számít, jóllehet az elmúlt évtizedekben viszonylag sokat kopott a renoméja. Tudtad, hogy a legelső aranyszobrocskát egy kiállhatatlan, nehéz természetű, náciszimpatizáns színész vehette át? A szóban forgó művész, Emil Jannings 1884-ben, Svájcban látta meg a napvilágot, és már gyermekkorában beszippantotta a filmezés világa. Noha először színházban dolgozott – ráadásul a szakma olyan gigászaival hozta össze a sors, mint Max Reinhardt rendező -, később a kamerák előtt is megcsillogtatta tálentumát. Olyan, a korszakban komoly visszhangot kiváltó alkotásokban bontakozhatott ki, mint a Madame DuBarry (1919), a Friedrich Wilhelm Murnau által készített Az utolsó ember (1924) vagy épp a Faust (1926).

A svájci-német származású Jannings a némafilmkorszak alkonyán globális sztárrá nőtte ki magát. Szerepelt a The Way of All Flesh (1927) és A hontalan hős (1928) című darabokban is, melyek az Amerikai Filmakadémia figyelmét is felkeltették.

A testület ebben a korai időszakban nem egyetlen filmszerepért honorálta a kiválasztott színészeket, hanem több különböző alakítás díjazott egyszerre. Az első ünnepélyes díjátadót 1929-ben, a Hollywood Roosevelt Hotelben tartották, a legjobb színésznek járó Oscart pedig Jannings kapta, a művész azonban el sem ment a ceremóniára. Ennél is érdekesebb, hogy eredetileg nem is neki szánták az aranyszobrot: a voksolók legtöbbje Rin Tin Tint, a németjuhászt tüntette volna ki az elismeréssel, a szervezet viszont ráébredt, hogy minden hitelüket elveszíthetik, ha meglépik ezt az igencsak szokatlan húzást. A választásuk így Janningsre esett, aki sűrű elfoglaltságai miatt hónapokkal korábban, Németországban vette át a szobrocskát.

Jannings hírneve 1929-ben, az Oscar-ceremónia idején még makulátlannak tűnt, nem sokkal később azonban kiderült, hogy a színész tőrőlmetszett náciszimpatizáns. Csak olaj volt a tűzre, hogy kollégái kifejezetten lobbanékony, kiszámíthatatlan és undok férfiként festették le. Evelyn Brett, aki A hontalan hősben együtt játszott a színésszel, később azt nyilatkozta, hogy a forgatás során Jannings egyszerűen odasétált hozzá, és közölte vele, hogy nem az esete, más stábtagokat pedig faragatlan, bumfordi stílusban sértegetett – írja az Independent.

Ennél is megrázóbb élményről számolt be Paul Henreid, a Casablanca későbbi Victor Laszlója, aki a könyvében emlékezett vissza rá, hogy egy közös forgatás során Jannings ráparancsolt, hogy másszon be egy koporsóba – amiben a szerepe szerint végső nyugalomra helyezték -, majd amikor ez megtörtént, a német színész sarkon fordult és magára hagyta.

Jannings a nácik 1933-as németországi hatalomra kerülése után számos, a nemzetiszocializmust éltető propagandafilmben szerepelt, melyek közül a leghíresebb az 1937-ben készült A törött kancsó. Az alkotás Adolf Hitlert is elbűvölte – a diktátor a kedvenc filmjeként emlegette -, s innen nézve egyáltalán nem meglepő, hogy Joseph Goebbels 1941-ben Az Állam Művésze díjra is felterjesztette a világ első Oscar-díjasát.

Jannings utolsó nagyobb, Wo ist Her Belling? című munkáját már nem tudta befejezni, mivel a szövetségesek a forgatás kezdetén megtámadták Németországot. A második világháború után a színész a denácifikálás, vagyis a nácitlanítás jegyében került a Nyugat célkeresztjébe, és távozni kényszerült hazájából. Ausztriába, a Salzburghoz közel első Stroblba költözött, ahol 1950-ben, májrákban hunyt el. Az Álomgyár azonban nem felejtette el: egy évtizeddel később – hasadt pályaíve és ellentmondásos személyisége ellenére – csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán.