Tom Holland hivatalosan is a legjobban fizetett Pókember

Pókember - Tom Holland

A Pókember kezd olyanná válni a Marvelnél, mint Batman a DC-nél: egyre több filmet szentelnek neki és egyre többen játszák el a szuperhős karakterét.

Persze még nem ért a denevérember nyomába, de már így is eljátszották hárman a Pókembert: Tobey Maguire után Andrew Garfield kapta meg a szerepet, az utóbbi három filmben pedig a 25 éves Tom Holland bújt a kék-piros ruhába, és ezzel szépen hozott a konyhára.

A Nincs hazaút című, legfrissebb Pókember-film eddig több mint 800 millió dollárt hozott a jegypénztáraknál és előreláthatóan az 1 milliárd dolláros álomhatárt is át fogja lépni hamarosan.

Tom Holland még csak 25 éves múlt, de ez már a harmadik szóló filmje, emellett segített a karaktert beágyazni a Marvel univerzumába további három filmben (Bosszúállók: Végtelen háború, Bosszúállok: Végjáték, Amerika kapitány: Polgárháború).

Tom Holland a West End színházi előadásaiban kezdte karrierjét, ahol a Billy Elliot: a Musical című darabbal vált ismertté, majd ezután kezdett filmszerepeket vállalni. Az ismertséget rövid, de annál emlékezetesebb felbukkanása hozta meg számára Pókemberként a 2016-os Amerika kapitány: Polgárháború filmben, itt alapozták meg egyúttal a kapcsolatot a Pókember és pszeudo apa figurája, a Robert Downey Jr. által alakított Vasember között. 2017-ben a hálóvető szuperhős szerepéért megkapta a BAFTA Feltörekvő Csillag-díjat.

A szuperhős filmeken kívül olyan alkotásokban játszott, mint a The Lost City of Oz és a Netflix 2020-as Mindig az ördöggel (The Devil All the Time) produkciója. Jövőre pedig a videójáték-sorozat filmes adaptációjában, az Unchartedban láthatja majd a közönség.

A Pókember-filmekkel pedig egyre többet és többet kaszál a színész, hiszen a filmek bevételei is szépen növekednek. A 2017-es első, Hazatérés című film 880 millió dollárt hozott a mozikban a Forbes szerint, a legfrissebb Pókember-franchise második epizódja pedig elérte az 1 milliárd dolláros bevételt világszerte, ezzel a Pókember: Idegenben a 25. legmagasabb bevételű film lett és a Nincs hazaút is pont azon az úton van, hogy hazafutás legyen belőle. A Wealthy Gorilla információi szerint Tom Holland vagyonát 2021-ben 15 millió dollárra becsülik, ami csak tovább gyarapodik majd a jövőre érkező munkáival.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!