Vámpírfiúból denevérember: Robert Pattinson hozhatja el az eddigi legsötétebb Batmant

Szász Nóri Szász Nóri | 2021.10.18 | Film | Olvasási idő: 3 perc
Vámpírfiúból denevérember: Robert Pattinson hozhatja el az eddigi legsötétebb Batmant

Miután Christian Bale három alkalommal is eljátszotta a nappal milliárdos, éjjel szuperhős karakterét, az utódoknak nem volt könnyű dolga.

Ben Afflecknek bele is tört a bicskája, egy viszonylag felejthető alakítást hozott, majd az a hír borzolta a rajongók kedélyeit, hogy az Alkonyat sorozattal befutott és a vámpír szériát magáról soha le nem rázó Robert Pattinson lesz a következő Batman. Eddig kevés információ került ki a készülő, The Batman című filmről, most azonban megjött az előzetes,

ami sötétebb színben festi fel Gotham városát, mint eddig bármelyik alkotás.

Batman talán az egyik legtöbbször megfilmesített DC Comics képregény, így a Tim Burton-féle, kissé komikus szürreáltól Christopher Nolan nyomasztó trilógiájáig számtalan stílusban láttuk már megelevenedni Gotham városát, illetve annak sötét alakjait. Nolantől kezdődően azonban elindult egy tendencia, hogy egyre komorabbak a filmek, és az előzetes arra enged következtetni, hogy Matt Reeves rendező Sötét lovagja igencsak sötét lesz.

Akárcsak a színészek, úgy Gotham városának megjelenítése is filmről-filmre változik, de a bűnös várost mindig is a mérgező eső, köd és szürkeség, a napfény hiánya jellemezte. Ezúttal azonban a végletekig eltolják ezt, és az előzetes két és fél percét a fekete dominálja, amivel éles kontrasztban állnak a neon narancs árnyalatok, legyen az a felkelő Nap vagy a ropogó fegyverek torkolattüze, esetleg felrobbanó autók, hasonló tónusok hoznak csak némi világosságot a jelenetekbe.

Tavaly már láthattuk, miként is mutat Robert Pattinson a Sötét Lovag szerelésében, most pedig Bruce Wayne-ként is bemutatkozik, de – jobb szó híján – csak egy vérszegény emo tinire hajaz, semmint a magabiztos playboy-ra, akit megszoktunk. Rajta kívül Zoe Kravitz Macskanője kap nagyobb szeletet az előzetesből, illetve Colin Farrell Pingvinként tűnik fel, és megnyugtatunk mindenkit, egyáltalán nem emlékeztet Danny DeVito rossz útra tévedt táncoló talpak alakítására. A Batmobilt is többet láthatjuk, ami olyan, mintha a Mad Max forgatásáról hátramaradt járművek közül választották volna, csak még rácsaptak két uszonyt. Egy fontos szereplő azonban épp csak jelzésértékűen van ott a jelenetekben, ő pedig Riddler, akit ezúttal Paul Dano alakít.

A The Batman egyfajta előzményként szolgál, így Batman még nem fedezte fel képességei teljes tartományát, mivel ehhez először szembe kell néznie a saját múltjával, örökségével. Riddler egyértelműen komoly feladványt adott Batmannek, de egészen jövő márciusig kell várnunk, hogy megtudjuk, mi a megfejtés.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!