5 zseniális jogi sorozat, ami téged is lebilincsel majd

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.08.18 | Film | Olvasási idő: 4 perc
5 zseniális jogi sorozat, ami téged is lebilincsel majd

Nemrégiben véget ért a The Lincoln Lawyer – magyarul Az igazság ára – című jogi sorozat második évada. Szerencsére nem kell örökre búcsúznunk a Netflix sikerszériájától, hiszen számíthatunk a harmadik szezonra is, ám a műfaj kedvelői a köztes időszakban sem fognak unatkozni.

A The Lincoln Lawyer napjaink egyik legismertebb és legnézettebb jogi sorozata, mely ugyanúgy Michael Connelly regényei alapján íródott, mint a 2011-es nagyjátékfilm, melyben az Oscar-díjas Matthew McConaughey alakította a főszerepet. Most azonban, hogy a második évad is befejeződött, úgy tűnhet, hosszas böjtszezon köszönt a műfaj kedvelőire.

Ez azonban csak a látszat

Szerencsére az utóbbi években számos hasonló tematikájú sorozat készült, így aki rajong a nagyívű, főként a tárgyalótermekben zajló jogi csatározásokra épülő történetekért, az a jövőben is megtalálja majd a maga számítását. Íme, öt zseniális jogi sorozat, mellyel mindenképp érdemes tenned egy próbát!

1. Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? (How to Get Away with Murder)

Az ABC jogi drámájának főszereplője egy jogászprofesszor (Viola Davis), aki meggyilkolt férje ügyében kezd nyomozni: munkájához öt különösen tehetséges tanítványától kap segítséget. A széria 2014-ben indult, hat évadot ért meg.

2. Better Call Saul

A minden idők egyik legjobb tévésorozatának tartott Breaking Bad spin-offja, középpontjában a simlis, de feltörekvő Jimmy McGill-lel (Bob Odenkirk), aki hihetetlenül hosszú, kanyargós és fájdalmas utat jár be, míg pitiáner zugügyvédből azzá a Saul Goodmanné válik, akit Walter White (Bryan Cranston) egyik leghűségesebb szövetségeseként ismerhet a közönség. A Better Call Saul 2015-ben indult és 2022-ben ért véget: összesen hat évadon keresztül követhettük nyomon Jimmy kalandjait.

3. Brilliáns elmék (Suits)

A mára már legendásnak számító tévészéria 2011-ben indult a USA Networkön, főszereplője pedig egy zavarba ejtően éles elmével rendelkező fiatalember, aki annak ellenére munkát kap egy ügyvédi irodánál, hogy sosem végzett jogi egyetemet – közeli kollégája és harcostársa azonban megőrzi a titkát. A főbb szerepeket Gabriel Macht és Patrick J. Adams alakították, a sorozat 2019-ig összesen kilenc évadot ért meg.

4. A férjem védelmében (The Good Wife)

A fordulatos, pörgős és csípős társadalomkritikában bővelkedő széria főszereplője Alicia Florrick (Julianna Margulies), a Cook megyei államügyész felesége, akinek vissza kell térnie jogi karrierjéhez, miután férje korrupciós ügyei és szexbotránya megrázzák a helyi közvéleményt. A férjem védelmében 2009-ben startolt el, 2016-ig összesen hét évad készült belőle, és sokan a korszak egyik legnagyobb hatású drámasorozatának tartják.

5. Perry Mason

Az HBO rövid életű, de annál izgalmasabb és invenciózusabb jogi sorozatának főhőse a védőügyvédként dolgozó Perry Mason (Matthew Rhys), akit Erle Stanley Gardner regényeiből ismerhet a publikum. A sztori 1932-ben, Los Angelesben játszódik. Mason figyelmét egy balul elsült gyermekrablás kelti fel: a férfi kétségbeesett nyomozásba kezd, melynek során a város legsötétebb, legféltettebb titkaira is fényt derít.

(Kiemelt kép: Netflix)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!