Schumacher elvisz minket egy körre az életébe
Egyszerre megható és rendkívül izgalmas a hétszeres világbajnok autóversenyzőről, Michael Schumacherről készült dokumentumfilm. Nemcsak egy kivételes tehetségű sportember sikeres életútjának lehetünk tanúi, hanem bepillantást nyerhetünk egy zárkózott férj és családapa féltve őrzött magánéletébe is.
A Netflix a Schumacher-család támogatásával készített dokumentumfilmet a Formula-1 legnépszerűbb és egyben legeredményesebb pilótájáról, akinek egészségi állapota a 2013-ban bekövetkezett súlyos síbalesete óta rendkívül foglalkoztatja a közvéleményt. Sokan remélték, hogy ez az új produkció talán Schumacher nyilvánosság elé való visszatérésével zárul.
Valóban menő lett volna, ha a fináléban begördül egy Formula-1-es autó, volánja mögött a címszereplő, arcán az elmaradhatatlan mosolyával.
A film ehelyett sorra veszi pályájának legfontosabb állomásait, az eddig még soha nem látott, családi felvételek pedig, kiegészülve a felesége, gyermekei, barátai, kollégái és pályatársai visszaemlékezéseivel, felvillantják magát az embert – sikerorientáltságával, teljesítménykényszerével, minden esendőségével egyetemben.
Michael Schumachert is, akárcsak mindannyiunkat, a gyökerei határozzák meg. Az övéi pedig ezer szállal kötődnek a német Kerpen gokartpálya flaszterének repedéseibe, amelyet az édesapja üzemeltetett. Ez meghatározta egész gyerekkorát, megalapozta versenyszellemét és végérvényesen elkötelezte a négy kerék mellett.
Első sikerei is a gokarthoz köthetők. A dokumentumfilmben látható egy korabeli archív felvétel a 14 éves Schumacherről az 1983-as Junior Gokart Világbajnokságon, ahogy csengő gyerekhangján ecseteli, hogy Luxemburg színeiben indulva hogyan játszották ki a honi selejtezőt. Félelmetes látni a kamasztekintet mélyén a már akkor megülő szilárd eltökéltséget, amelynek nem állhatott ellen sem a pénztelenség, sem az országhatár. Amikor úgy kukázta össze az alkatrészeket a verdájához, és megérdemelten feszítette keblét a büszkeség, ha a verseny legrosszabb járgányával elsőként ért be a célba. Sok évvel később ez a konok makacsság tartotta benne a lelket, miközben az elbaltázott F310-essel próbálta a Ferrarit közel húsz év után feljuttatni a dobogó tetejére.
Schumacher a kitörési lehetőséget Willi Weber menedzsernek köszönhette, aki meglátta a fiúban a tehetséget, és hajlandó is volt felkarolni. Ő juttatta be előbb a Formula-3-ba, majd végül a Formula-1-be is, és ezzel akaratlanul sporttörténelmet írt. Schumi karrierje 1991-ben új lendületet kapott a belgiumi Spában, ahol először állhatott rajtvonalra az F1 autós cirkuszában olyan élő legendák oldalán, mint Ayrton Senna, Alain Prost vagy Nigel Mansell. Egy évvel később ugyanitt, a Belga Nagydíjon a 23 éves ismeretlen srác mindenkit maga mögé utasított első Formula-1-es győzelmével.
A világbajnoki cím azonban még két évet váratott magára, ami pont elég volt ahhoz, hogy a konok és vakmerő német a brazil Senna legesélyesebb trónkövetelőjévé nője ki magát a pályán. Ayrton Senna 1994-es pech-szériája a hírhedt San Marinói Nagydíjon vett igazán tragikus fordulatot, amikor betonfalnak ütközött, majd néhány órával később életét vesztette. De így sem hullt Schumacher ölébe a világbajnoki serleg, mert a brit Damon Hill alaposan megizzasztotta. Az idény utolsó futamában, az ausztrál Adelaide-ben mindkettőjük idő előtt kényszerült a verseny befejezésére egy vitatott ütközést követően. Így történhetett, hogy egy rendkívül kaotikus versenyév betetőzéseként Schumacher a boxutcában kart karba öltve nyerte meg a világbajnokságot.
A dokumentumfilm nem rejti véka alá Schumacher másik oldalát sem. Azét az emberét, akit maximalizmusa addig űzi-hajtja, hogy képtelen elismerni a hibáit. A film az Adelaide-i ütközés mellett nem mismásolja el az 1997-es jerezi futamon történteket sem, amikor Schumacher ráhúzta a kormányt Jaques Villeneuve Williams-Renault-jára. A Nemzetközi Automobil Szövetség nem volt hajlandó szemet hunyni az eset fölött, és abban az évben elvették Schumi pontjait és helyezését.
Hanns-Bruno Kammertöns, Vanessa Nöcker és Michael Wech pazarul összevágott filmje nagyjából arra a szamárlétrára koncentrál, amelynek fokait Schumacher 1991 és 2000 között végigjárta. Különös hangsúlyt kap karrierjében és mozgóképen egyaránt a Ferrari világbajnoki címhez segítése. 1994 és 1995 után a Benetton színeiben harmadszor is világbajnok lehetett volna, de ő inkább átigazolt a patinás Ferrarihoz: eltökélte, hogy tizenhat év után újra világkupához juttatja a legendás márkát. Az, hogy ez nem sikerült előtte sem Prostnak, sem Alesinek, sem pedig Mansellnek, csak olaj volt a tűzre. Új kihívást talált, amelybe aztán majdnem beletört a bicskája.
Schumacher nem láthatta előre azt a küzdelmes időszakot, ami nemcsak a világbajnoki cím megatartásától fosztotta meg, hanem olyan mérvű elvárást és feszültséget zúdított a nyakába, hogy a 2000-es monzai sajtókonferencia közepén egyszerűen összeomlott. Úgy sírt, mint egy gyerek a kamerák kereszttüzében. Öt évnyi befektetett energia és rengeteg áldozatos munka érett be a millenniumra, és az olasz istállót a tüzes német mén újra a rivaldafénybe állította. Schumi bulldog-természete újból diadalmaskodott, akkor is, amikor maga a Ferrari sem bízott már a sikerben.
Micsoda elszántság kell ahhoz, hogy töretlenül beleállj valamibe, amiben már senki sem hisz? Milyen magabiztosság és önismeret dolgozhat benned, hogy tudd, hogy ismerd a korlátaidat, és ne félj elmenni a végsőkig? Schumacher sem volt tévedhetetlen, még ha meg is volt győződve róla, hogy az. A felesége, Corinna szerint őt is gyötörte a bizonytalanság, ami csak még inkább felkorbácsolta benne a bizonyítási vágyat. Sosem engedte, hogy ezt mások megláthassák rajta. Energikussággal és jókedéllyel palástolta. Óriási akaraterővel volt képes kizárni a zavaró gondolatokat, és szinte emberfeletti módon koncentrálni a versenyre. Meggyőződése volt, hogy a Formula-1-ben is annyit kapsz vissza, amennyit beletolsz. Ezért teljes volt az elkötelezettsége a sportág és a versenyzés iránt.
A Schumacher című opusz méltó múzsájához: képes visszahozni a letűnt versenyek izgalmát, megeleveníteni a drámai pillanatok sokkját, a tetőpontja – a Ferrari millenniumi csúcstámadása! – pedig a nagyjátékfilmek katarzisát idézi. A 2000-es évekkel viszont nagyvonalúan bánik, egészen a szentimentalizmusba hajló jelenig. Olyan emberek kapnak szót és mesélnek róla, mint Bernie Ecclestone, Piero Ferrari, Mika Häkkinen, Damon Hill, David Coulthard, Sebastian Vettel vagy Eddie Irvine, mégis a legszívhezszólóbb a felesége és a gyermekei vallomásai arról az arcáról, amelyet mi sohasem láthattunk.
Nem, Michael Schumacher nem tér vissza e dokumentumfilmben a nyilvánosság elé, és ha belegondolunk, ez rendkívül méltatlan is lenne hozzá. Árulkodó azonban Corinna megbicsakló múlt ideje és a fia, Mick Schumacher feltételes módja, amikor róla beszélnek. Azt hiszem, az a Michael Schumacher, akit mi ismerünk – a pálya ördöge, a sportág arca, a hétszeres világbajnok F1-legenda -, nincs többé. Már csak a magánember van, aki szeret, és akit viszontszeretnek. És ennél többre igazából nincs is szükség.
Bányász Attila