Óriásit tarol a Maxon az első mesterséges intelligenciáról szóló horrorfilm

Az aMItől félsz (Afraid) című alkotás a mozikban ugyan fiaskónak bizonyult, ám a Max nevű streamingplatformon végül meglelte hálás közönségét.
Az aMItől félsz (Afraid) című 2024-es amerikai horror felütése példátlanul egyszerű, mégis érdekfeszítő: adva van egy teljesen átlagos, békés amerikai család, akiket egy napon az a szerencse ér, hogy elsők között tesztelhetik az AIA nevű, mesterségesintelligencia-alapú otthoni eszközt. A hipermodern digitális asszisztens képes az önfejlesztésre: előbb megfigyeli, tanulmányozza új „gazdái” viselkedését, felméri az igényeiket, a szükségleteiket, majd az összegyűjtött adatok alapján elkezdi kiszolgálni őket. Igen ám, de a kezdetben áldozatkész AIA valójában rátelepszik a védtelen famíliára – lassacskán teljesen irányítása alá vonva annak tagjait -, s így a családfőnek, Curtisnek (John Cho) nem marad más választása: meg kell próbálnia semlegesíteni a hatáskörén túlterjeszkedő gépet.
Chris Weitz horrorját nem fogadta túlzó érdeklődés a filmszínházakban: világszinten kevesebb mint 13 millió dollárt kalapozott össze, és – ahogy az IGN.hu is megjegyzi – Magyarországon is csak 16 593 néző váltott rá jegyet.
Ugyanakkor nemrégiben felkerült a Max streamingszolgáltató kínálatába is, ahol olyan produkciókat előzött meg a nézettségi toplistán, mint a Szülőtalálkozó (2025), Az Igazság Ligája: Végtelen Világok Válsága (2024), az Isten országa (2022) vagy A karate kölyök (2010).
A Rotten Tomatoes oldalán a film 22 százalékon áll a kritikusi, 51 százalékon a nézői összesítések alapján. Az IMDb-n elért pontszáma (5,2) szintúgy azt tükrözi, hogy az aMItől félsz alaposan megosztja a nézőket, míg az ítészek többsége kifejezetten negatívan nyilatkozik róla. Akárhogy is, a Max jóvoltából most te magad is eldöntheted, hogy melyik tábornak van igaza, hiszen a streamingplatform műsortárában bármikor elcsípheted a sci-fi elemekkel megspékelt horrort, melyet 2024. augusztus 29-én mutattak be a magyar mozik.
A főbb szerepeket a már említett John Cho mellett Katherine Waterson (Meredith), Keith Carradine (Marcus), Havana Rose Liu (Melody), Lukita Maxwell (Iris), Ashley Romans (Sam) és Wyatt Lindner (Preston) alakítja, a forgatókönyvet pedig maga a rendező, Chris Weitz szerezte.