Na, ki a király? Most és mindörökké Elvis!

Az Elvis nosztalgiavasút a rossz ember szemszögéből. Arról mesél, hogy a címszereplőjét a hangja emelte piedesztálra, de a menedzsere tette királlyá. Mi az igazság? Elvis dalban mondja el.

Minden nagy ember mögött áll valaki, aki a másik adottságát megpróbálja pénzben kifejezhetővé tenni. Ő az, aki képes a sikert számszerűsíteni. Aki hasznot húz. Mert a tehetség nem minden, mások álmainak valóra váltása pedig valahol felér a művészettel. Ez lehetne egyben a mottója is az üzleti életnek: meglátni azt, amit rajtad kívül senki nem vesz észre. Céline Dionnak ott volt René Angélil, a McDonald-fivéreknek Ray Kroc.

Elvis Presleynek, a rock’ n’ roll királyának pedig Tom Parker ezredes, aki felültette. Igen, a trónra is.

Az új Elvis-film rendhagyó a maga nemében, és nemcsak azért, mert a menedzsere perspektívájából világít rá a Király személyére. Egyszerre mesél Parkerről és Presley-ről, középpontjában pedig kettőjük különös kapcsolata áll. Baz Luhrmann író-rendező az újragondolt A nagy Gatsbyjéhez hasonlóan izgalmas vizualitással ragadta meg Elvis Presley nem mindennapi történetét; adaptációjában a világ egyik leghíresebb énekesét áldozati szerepkörben láthatjuk. Luhrmann mozija nincs híján a tiszteletnek: nála a Király szuperhős, fehér hang a fekete zenében (ráadásul egy szegregált társadalomban), Isten felkent báránya. De szőrmentén megmutatja az esendő embert is: a bizonytalanságot a hírnév mögött, az önsanyargató teljesítménykényszert és a kisebbrendűségi komplexust. Az embert, aki képtelen volt felnőni önmagához.

Csak egy srác a gitárral (Austin Butler) Fotó: Warner Bros.

Az Elvis Austin Butler nagy lehetősége. Nem véletlenül mond keveset a színész neve, aki megannyi tévésorozat után kapott egy aprócska szerepet Quentin Tarantino Volt egyszer egy… Hollywoodjában. Az Elvis címszerepéhez az édesanyja juttatta, bár nem úgy, ahogyan gondolnánk. Elvis Presley a film legvégén is hallható Unchained Melody című, egyébként romantikus dalát az anyja halála miatti fájdalomtól sújtottan adta elő a demóján, amivel kilóra megvette Luhrmannt. A többi már filmtörténelem.

Mindenkinek kijár egy saját Rumpelstiltskin (Austin Butler és Tom Hanks) Fotó: Warner Bros.

A korai Elvis-dalokat maga a színész énekelte fel. A forgatást megelőzően egy éven át képezte hozzá a hangját. A játékidő (és így a kor) előrehaladtával azonban keverték az énekét a középkorú Elvisével, a lehető leghasonlóbb hangzásra törekedve. Számos Elvis-sláger felcsendül a filmben, némelyik teljesen áthangszerelve, engem viszont a feketék blues dallamai varázsoltak el teljesen. Éppúgy, ahogy annakidején Elvist. Butler számos negatív kritikát kapott Elvis-rajongóktól, hogy még csak nem is hasonlít a Királyra. Őszintén szólva ez az alakítása szempontjából egyáltalán nem releváns. Az több, mint meggyőző. Ezt még a Presley-család is így gondolja.

Csak ahogy megszoktuk, kölyök: te énekelsz, én gondolkodom! (Austin Butler és Tom Hanks) Fotó: Warner Bros.

Tom Hanks bújt bele – méghozzá szó szerint – az Ezredes bőrébe, aki a film szerint csúcsra járatta Elvis karrierjét, csak azért, hogy aranykalickába zárja. A vén keselyű belevájta a karmait, élete végéig csipegetve róla a húst. Hanks alakításának rákfenéje, hogy hiába a tengernyi smink és protézis, akkor is a színészt látjuk a vásznon, még ha erősen ellenszenves formában is. Igaz, helyenként pont ez a karizma bizonytalanít el minket, nézőket, az Ezredes személyiségét illetően. Valahogy úgy, ahogy azt az eredeti figura is tehette Elvisszel.

Mr. Rongyláb (Austin Butler) Fotó: Warner Bros.

Tehát itt a Király, akinek az életműve erősen kivonatolt, és a rajongók számára sok újdonsággal nem igazán szolgál, és itt a simlis Ezredes, akinek érdekfeszítő sztorija belevész a narratívába. Az Elvis életrajzi drámaként ezért egy kicsit szemhunyós és döcögős, de pazar és látványos szórakozás a dalok és a fellépések terén. Luhrmann filmje pörög-forog, csillog-villog, a jeleneteket összekötő animációkba majd’ beleszédülünk, ahogy azt a Moulin Rouge! és A nagy Gatsby rendezőjétől el is várjuk. A dalok úgy szólnak, hogy még órák múlva is visszhangzanak a fülünkben, a rendező pedig van olyan merész és megveszekedett, hogy egy Elvis-film zenei repertoárjába beválogasson amerikai hiphopot és más modern zenéket. Az Elvis amúgy is nagy hangsúlyt fektet a múlt megidézésével a polgári jogokra és a faji szegregáció megítélésére.

Haragban a világgal (Austin Butler) Fotó: Warner Bros.

Tom Hanks az Elvisben hiába imádnivalóan utálnivaló, a film dobogó szíve a címszerepben látható Austin Butler. Ezzel a színész jókorát dobbantott Hollywood ugródeszkáján, igaz, meg is szenvedett érte: a forgatást követően egyből kórházba került. „A szervezetem éppen azután kezdett összeomlani, hogy befejeztem az Elvist.”, nyilatkozta a GQ magazinnak. Azóta rendbe jött, és hamarosan főszerepben láthatjuk az utolsó James Bond-film, a 007 Nincs idő meghalni rendezőjének, Cary Joji Fukunagának a második világháborús minisorozatában, a Masters of the Airben, illetve a 6 Oscar-díjas Dűnének a folytatásában Harkonnen báró unokaöccsének, Feyd-Rauthának a szerepében.

Csak te és én, drága öreg barátom! (Tom Hanks és Austin Butler) Fotó: Warner Bros.

Ha nem igazán mozgunk otthonosan a Király életében és munkásságában, akkor az Elvis épp megfelelően informatív és zeneileg magával ragadó. Bár a film hanyagolja a hagyományos történetvezetést, és előszeretettel csapong az időben, pont olyan, mint a legtöbb Luhrmann-produkció: érzésből készült. Tom Parker ezredes az utókortól ennél az elnagyolt karikatúránál aligha érdemel többet. Hazug életének egyetlen igazsága, hogy felismerte Elvis Presley nagyságát. Majd végtelen önzésében sikerült is magához láncolnia. Talán ezért szól annyira szívből a végén az Unchained Melody? Elvis 1977-ben a halálával szabadult, de a Király még ma is él: ott van benne minden egyes dalában.

Bányász Attila