Morgan Freeman megrendítő szavakkal búcsúzott Gene Hackmantől az Oscar-gálán

A 97. Oscar-gála egyik legérzelmesebb pillanata Morgan Freeman nevéhez fűződött, aki a színpadon tisztelgett néhai barátja, Gene Hackman emléke előtt.
Az Oscar-díjas legenda a vasárnapi eseményen méltatta Hackman életművét, miután a színészt és feleségét, Betsy Arakawát a múlt héten holtan találták új-mexikói otthonukban.
Egy barátság, amely évtizedeken át tartott
Freeman és Hackman hosszú évek óta szoros kapcsolatot ápoltak, együtt játszottak Clint Eastwood 1992-es klasszikusában, a Nincs bocsánat című westernben, majd 2000-ben a Meggyanúsítva című thrillerben is. Freeman már jóval azelőtt csodálta Hackman munkásságát, hogy személyesen is találkoztak volna.
„Gene mindig azt mondta, nem a hagyatéka foglalkoztatja. Csak remélem, hogy az emberek jó színészként emlékeznek rám’” – idézte barátját Freeman. „Gene, biztosíthatlak róla, hogy sokkal többről fognak emlékezni rád” – folytatta hozzátéve, hogy Hackman halálával a filmtörténelem egyik legnagyobb alakja távozott, de öröksége örökre velünk marad.
Hackman a Nincs bocsánat című film korrupt seriffjeként nyújtott alakításáért kapta második Oscar-díját, és Freeman elmondása szerint a film forgatása során Hackman játéka valóban megijesztette őt. Ennek ellenére mindketten keresték a lehetőséget egy újabb közös filmre, amely végül a Meggyanúsítva lett, ahol ismét egymás ellenfeleit alakították.
Freeman korábban egy Instagram-posztban is megemlékezett Hackmanről, és karrierje egyik legnagyobb élményeként írta le a közös munkát.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon