Mégis elkészülhet a Kingsman harmadik része?
Úgy tűnt, hogy a vígjátéki elemekkel megtűzdelt kémfilmes franchise a 2021-es prequellel (King’s Man – A kezdetek) finisbe ért, ám a Gary Unwint játszó Taron Egerton új nyilatkozata most sok rajongó szívébe csempészett némi reményt.
A Kingsman: A titkos szolgálat című vérbő kémkomédia 2014-ben ostromolta meg a mozikat, majd az alkotók egy virtigli folytatással (Kingsman: Az aranykör) és egy előzményfilmmel (King’s Man – A kezdetek) próbálták meg emelni a tétet. Csakhogy míg az első mozi világszerte 414 millió dollárt kalapozott össze, addig a sorozat későbbi darabjai már gyengébben muzsikáltak a jegypénztáraknál. Ám – miként a Screen Rant megemlíti – ennek ellenére sokáig azt rebesgették, hogy több spin-off, sőt egy, az első két film sztoriját trilógiává kerekítő, hagyományos folytatás is érkezhet. A rajongókat aztán végül a 20th Century Studios elnöke, Steve Asbell forrázta le, aki kijelentette, hogy a közeli jövőben egyik projekt sem kap zöld utat.
A Screen Rant most Taron Egertont, Gary „Töki” Unwin megformálóját faggatta a témával kapcsolatban, aki azt mondta, Asbell nyilatkozata ellenére van rá esély, hogy a stúdió meggondolja magát.
„Nos, nem tudom, nem akarok olyasmiről beszélni, amiről nem kellene, de azt hiszem, ez még nem jelenti szükségszerűen, hogy nem fogjuk megcsinálni ezeket a filmeket. Azt hiszem, Matthew (Matthew Vaughn, az eddigi három mű rendezője – a szerk.) és én nagyon boldogok lennénk, ha csinálhatnánk legalább még egyet. Én legalábbis szeretnék részt venni egy ilyen munkában. És hát, habár egyelőre még nem dőlt el, mikor csattan el az első csapó, szerintem ez még simán megtörténhet” – nyilatkozta a 35 éves színész.
A Kingsman-szériában 2014 és 2021 között olyan világsztárok fordultak meg, mint Colin Firth, Samuel L. Jackson, Michael Caine, Mark Hamill, Pedro Pascal, Halle Berry, Julianne Moore, Michael Gambon, Jeff Bridges, Channing Tatum, Ralph Fiennes, Aaron-Taylor Johnson vagy Stanley Tucci.