Ha egy személyes interjú jó, akkor izgalmas rétegeket tárhat fel, érdekes történetek kerülhetnek napvilágra, és új megvilágításba kerülhetnek egy alkotó, például egy rendező munkái. De mi történik akkor, ha a rendező nem egy újságíróval beszélget, hanem egy másik rendezővel?
Tegyük is rögtön hozzá, hogy nem két zöldfülű ül egymással szemben, hanem két élvonalbeli veterán – garantált a siker. A DGA Quarterly őszi lapszámában Quentin Tarantino és Martin Scorsese beszélgetett a filmezésről.
Az idei év egyik legjobban várt alkotása volt Tarantino kilencedik filmje, a Once Upon a Time… in Hollywood, ami a spagetti westernek műfaját Hollywood aranykorával vegyítve a filmgyártás mechanizmusainak működését járta körbe megtörtént események díszletei közé helyezve. A pozitív fogadtatás után Tarantino a folytatással kapcsolatban egy súlyos hírbombát dobott a rajongókra – megpendítette ugyanis, hogy tizedik filmje lehet karrierje záróakkordja, ami után nyugdíjba vonul. Hogy ezzel a végső munkával olyan számára új területre téved, mint a horror műfaja, netalántán egy Star Trek filmet várhatunk, vagy az ikonikus Kill Bill folytatásával int búcsút a filmvászonnak a dialógusok Paganinije, azt még nem lehet tudni. A DGA Quarterly-ben (a Directors Guild of America lapja, ami a rendezők szakszervezete nagyjából) most megjelent interjúban azonban Tarantino egy regényről mesél Scorsese-nek. A történet egy második világháborús veteránról szól, aki az átélt borzalmak után az ’50-es években egyszerűen már nem tudja élvezni a Hollywood-i filmeket. Ekkor fedezi fel magának Kurosawa és Fellini filmjeit. „És akkor azt gondolja, “Hm, lehet, hogy ezekben több van, mint a hamis Hollywood-i filmekben’” – mesélte a sztoriról Tarantino.
Tarantino ismert a részletek iránti precizitásáról, mindig szépen elvégzi a házi feladatát, így most rengeteg régi filmet néz újra vagy néz meg első alkalommal, hogy a könyvben át tudja adni, milyen élmény volt ez a főhős számára.
A könyvről sokkal több részletet árult el ebben az interjúban, mint a következő filmjéről, tehát aktívabban foglalkozik a projekttel, így nagy esély van rá, hogy előbb érkezhet a papírkötéses Tarantino mű, mint a mozgóképes. A könyv megjelenésének időpontjáról ugyan nincsenek információk, de Tarantino már többször utalt rá, hogy rendezői nyugdíjazása után színdarabokat és regényeket akar írni. Nemrég azt is elárulta, hogy a Once Upon a Time… in Hollywood ötlete is először regény alakjában fogant meg a gondolataiban, és csak később alakult át filmmé.
A könyv kapcsán felmerült a régi Hollywood emléke, így Tarantino arról kérdezte Scorsese-t a beszélgetés során, hogy mire emlékszik az első filmes élményeiből, és mi az, amiért eltávolodott a klasszikus Hollywood-i alkotásoktól, hogy egy merész, kísérletező rendező lett.
Scorsese szintén nagyon aktuális most, hiszen a 10 éve készülő The Irishmant múlt héten mutatták be a New York Film Festival keretei között, és hamarosan a Netflixen láthatja a nagyérdemű. A rendező legenda a kérdésre elmesélte, hogy a szülei gyakran elvitték moziba New York-i gyermekévei alatt. Az első film, amit látott King Vidor 1946-os westernje, a Párbaj a napon volt, amiben Jennifer Jones, Joseph Cotten és Gregory Peck játszik.
„Egy kis tévénk volt, egy 16″ RCA Victor, és a nagyszüleim péntek esténként átjöttek, mert olasz filmeket vetítettek az olasz közösség számára. Olyan filmek voltak ezek, mint a Biciklitolvajok (Vittorio De Sica), Róma, nyílt város, (Roberto Rosselini), Paisan (Rosselini)” – emlékezett vissza Scorsese. „Öt évesen láttam a nagyszüleimet sírni, miközben a Paisan-t nézték, és hallottam a nyelvet, ami ugyanaz volt, amit ők beszéltek. Ebből tudtam, hogy másfajta filmek is léteznek, amiket nem vetítenek a mozikban.”
„Valami hatással volt rám, amikor azokat az olasz filmeket láttam azon a kis képernyőn, és ez mindent megváltoztatott. Kíváncsivá tett a világ többi részére, hogy mi van azon az olasz-amerikai-szicíliai közösségen kívül, amiben éltünk.”
A rendezők beszélgettek még a The Irishmanről, az első alkalomról, amikor Tarantino New Yorkban járt a Kutyaszorítóban castingja miatt, illetve Scorsese helyéről a New York-i mozi történetében, és a Taxisofőr katarzis pillanatáról.
A teljes beszélgetést itt lehet elolvasni.
