Hollywood mesterséges intelligenciával pótolná a színészeket?

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.07.18 | Film | Olvasási idő: 3 perc
Hollywood mesterséges intelligenciával pótolná a színészeket?

Különös ötlettel álltak elő a mérvadó hollywoodi stúdiók: rendhagyó módon „védenék meg” a hollywoodi színészek digitális képmását. Sokan úgy vélik viszont, hogy az Álomgyár valójában arra készül, hogy mesterséges intelligenciával helyettesítse a másodlagos szerepet betöltő háttérszínészeket, illetve statisztákat.

Már nem csak a forgatókönyvírók, hanem a színészek is sztrájkolnak Hollywoodban. Parázs viták övezik a mérvadó álomgyári filmstúdiók érdekeit képviselő film- és televíziós producerek szövetségének (Alliance of Motion Picture and Television Producers, AMPTP) új ötletét. A szervezet szerint a legnagyobb hollywoodi cégek egy-egy jelenet felvétele során nemes egyszerűséggel „beszkennelnék” a filmekben általában másodlagos szerepet betöltő háttérszínészeket és statisztákat, vagyis a rögzített anyagokat betáplálnák a mesterséges intelligenciába. Az így létrejövő digitális képmásokat a filmstúdiók korlátlan ideig – gyakorlatilag az örökkévalóságig – felhasználhatnák, ráadásul anélkül, hogy az érintettek bármilyen ellentételezésben részesülnének. A The Verge azt írja, az AMPTP ajánlata egy Black Mirror-epizód hangulatát idézi.

A hollywoodi színészek nevében eljáró érdekvédelmi szervezet, a SAG-AFTRA elutasította a javaslatot, szerintük a legbefolyásosabb álomgyári cégek valójában arra készülnek, hogy a mesterséges intelligencia segítségével pótolják a színészi játékot.

Ráadásul az érintett háttérszínészek, illetve statiszták a szóban forgó produkciókban való közreműködésükért csak egy napi fizetést kapnának, és egyáltalán nem lenne beleszólásuk abba, hogy a stúdiók mely projektek során, illetve hány alkalommal használják fel digitális képmásukat. Duncan-Crabtree Ireland, a SAG-AFTRA főtárgyalója felhívta rá a figyelmet, hogy a generatív mesterséges intelligencia alkalmazása épp az egyik legproblematikusabb, legtöbb vitát gerjesztő kérdés a színészek és a stúdiók közötti egyeztetések során.

Fran Drescher, a SAG-AFTRA elnöke pedig azt mondta, ha a színészek most nem szereznek érvényt az akaratuknak, s nem állnak ki határozottan az elképzeléseik mellett, akkor a jövőben Hollywood valóban gépekkel helyettesítheti őket.

Scott Rowe, az AMPTP szóvivője úgy nyilatkozott, szó sincs arról, hogy az érintett művészek digitális képmásait azok engedélye, illetve megfelelő ellenszolgáltatás nélkül tetszőleges alkalommal felhasználnák. Rowe leszögezte: csak azokban a mozgóképekben vetnék be a digitális képmásokat, melyekben az adott színészek ténylegesen közreműködtek, és minden ilyen megoldás engedélyköteles lenne.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!