Cillian Murphy, Barry Keoghan, Paul Mescal – mindhárman színészek, mindhárman írek és mindhármuknak szárnyal a karrierje. Paul Mescal a pandémia idején robbant be a köztudatba, de akkor még nem lehetett eldönteni, hogy egyszeri sikersztori lesz a Normális emberek főszereplőjének felbukkanása, vagy karriert is lehet belőle építeni. Mostanra elmondhatjuk, hogy az utóbbi kezd kibontakozni.
2020 áprilisában nagyban fertőtlenítettük a boltban vásárolt élelmiszereket, igyekeztünk megbarátkozni a Zoommal és nevelgettük a kovászunkat, amikor a BBC bemutatta a Sally Rooney Normális emberek című bestellere alapján készült sorozat mind a 12 részét. Nem ez volt a karanténba zárt emberek elsőszámú kattanása – azt a címet a Tigris király vitte el -, de az írói és rendezői tehetség által gondosan formált történet és a főszereplők, Mescal és a Daisy Edgar-Jones közötti villámcsapásszerű kémia garantálta, hogy sokak kedvence legyen a sorozat.
Azonban nagyon hamar a színész – és az általa alakított esetlen-szexi, gyengéd-kemény sportoló, Connell Waldron karaktere – volt az, aki a sorozat arcává vált. Kulturális hatása nemcsak abban volt megfigyelhető, hogy fellendült a férfi ezüstláncos nyakláncok eladása, hanem a softboi, azaz az érzékeny lelkű férfiasság érája is eljött.
Megerősítve, hogy a rajongás nem volt alaptalan és nem csupán a négyfal közé zárt fiatal lányok hormonfelhalmozódásának eredménye, Mescal megkapta a legjobb színésznek járó Bafta-díjat a Normális emberekért, illetve egy Emmy-jelölést is bezsebelt az alakításáért. És nem csak a Z generáció figyelt fel Mescalra, még 2020-ban szerepelt a Rolling Stones Scarlet című klipjében.
Négy évvel később Mescal tegnap este egy újabb Bafta-jelölés miatt izgulhatott a Mind idegenek vagyunk csábító, de sérülékeny Harry-jeként nyújtott alakításáért, ezúttal a legjobb férfi mellékszereplőnek járó kategóriában olyan sztárok mellett bukkant fel a neve, mint Robert De Niro, Ryan Gosling és Robert Downey Jr. (aki végül hazavitte a díjat).
Alakítása a kisfiús báj és a fájdalmas melankólia azon kombinációjára épül, amely már a Normális emberekben is sikeresen megragadta és a pártjára állította a közönséget, azonban ezúttal meggyötörtebb, érettebb a végeredmény: úgy tűnik, Mescal színészként egy egész évtizedet öregedett.
Bár a beskatuláyzás a színészek karrierjének halála lehet, Mescal egyelőre a maximumot hozza ki az útjába kerülő lehetőségekből.
A szögletes vállú, fáradt és kimondottan férfias szomorúságot (amit Hollywood ritkán követel meg a főszereplőitől) sugárzó karakterek szakmailag is sikereket hoztak neki. Tavaly Oscar- és Bafta-jelölést is kapott a Volt egyszer egy nyárért, egy alacsony költségvetésű brit függetlenfilmért, amely váratlanul lett áttörés. Ebben egy egyedülálló apát alakít, aki egyszerre küzd a tizenéves lánya iránti felelősségével és saját romló mentális egészségével.
Az Oscar-díjat végül egy sokkal drámaibb apai kudarcért Brendan Fraser kapta meg, a Bafta-díjat pedig Austin Butler Elvis alakítása happolta el az ír színész elől. Azonban már az, hogy bekerült a versenybe, könnyek és elnagyolt gesztusok nélkül, bizonyítja előadőművészi képsségeinek finom vonzerejét.
Fizikai megjelenését tekintve az izmos és a kifinomult furcsa keveréke.
Még Stanley Kowalski-t, a legdurvább színházi vadállatot is valahogyan lankadtabbá és idegesebbé tette a tavalyi, Rebecca Frecknall rendezte A vágy villamosa West End-i felújításában. Ráadásul ezért elnyerte a legjobb színésznek járó Olivier-díjat, megelőzve a relatív veteránokat, Tom Hollander és David Tennant. A mindössze 28 éves Mescal karrierje fénysebességgel száguld.
Ráadásul a nepo babyk uralta filmiparban mindezt úgy érte el, hogy semmilyen hátszéllel sem rendelkezik: egy gárdista apa és egy tanítónő fiaként teljesen átlagos neveltetést kapott az ír egyetemi városban, Maynoothban. Mielőtt a színészet felé fordult volna, a gael futball kötötte le az energiáit, majd a középiskolában megtalálta hivatását. Végül a dublini Trinity College Lir Academy drámaiskolájába vették fel, ahol 2017-ben diplomázott.
A „kezdők szerencséje” kifejezés talán becsmérlően hangzik, de Mescal eddigi pályafutásában az a legszembetűnőbb, hogy mennyire kevés próbálkozásából érte el mindezeket az eredményeket, pedig ebben a korban a feltörekvő sztárok gyakran rengeteg felejthető produkcióban bukkannak fel.
A Normális emberek volt az első képernyős szereplése, a West Enden pedig A vágy villamosával debütált. Színpadi karrierje is rangos dublini színházi munkával kezdődött: a diploma megszerzése után első nyilvános fellépése A nagy Gatsby címszerepében volt a Gate színházban. A szélesvásznon szintén hasonlóan jók az eddigi eredményei. 2021-ben először Olivia Colman oldalán bukkant fel Maggie Gyllenhaal Elena Ferrante Az elveszett lány című regényének adaptációjában. Ezután jött a Volt egyszer egy nyár, valamint a 2022-es Isten teremtményei, egy felkavaró ír tragédiát, amelyben Emily Watsonnal egy anya-fia párost alakítottak. Tavaly azonban már volt két kevésbé jól sikerült filmje, a Carmen, a Bizet-opera laza, táncos, a Trump-korszak Amerikájára aktualizált változata. A Foe bukásáért, sem ő vagy Saoirse Ronan volt a hibás, a nehézkes sci-fi románc egész koncepció nehézkes, a kivitelezés pedig vérszegény volt.
Jelenleg több projekten is dolgozik, amit érdemes megemlíteni ezek közül a Gladiátor második része lesz, ezzel a blockbustereket is kipipálja a listájáról.
A régóta várt 2000-es Ridley Scott alkotás folytatásában ő viszi majd a főszerepet, és ha azt vesszük, hogy Russell Crowe-t jóképű karakterszínészből Oscar-díjas hollywoodi főszereplővé emelte a történelmi dráma, akkor Mescal is joggal dörzsölheti a tenyerét.
(Kiemelt kép: Paul Mescal a Normális emberek című sorozatban)
