Hivatalos: Robert Pattinson másodjára is felölti Batman páncélját

Batman Robert Pattinson

Március 3-án mutatták be a legújabb Batman-filmet, ami a klasszikus képregényhős akciófilmek után egy drámaibb, noirosabb vonalat képviselve új korszakot nyitott a DC feldolgozásokban.

Igen, már beszélhetünk korszakról, ugyanis Robert Pattinson Batmanje nem egynyári fecske – denevér? – volt, tegnap jelentették be ugyanis, hogy zöld lámpát kapott a folytatás – számolt be róla az Entertainment Weekly.

A Warner Bros. április 26-án a Cinemaconon jelentette be, hogy Robert Pattinson ismét felölti a felfújható köpenyes Batman ruháját, hogy megtisztítsa Gotham városát a rosszfiúktól.

Ez a bejelentés azonban még nagyon korai, így nem sok mindent lehet tudni a The Batman második részéről, annyit azonban elárult a stúdió, hogy a főszereplő mellett a film társírója és rendezője, illetve az egész csapat visszatér Gotham városába a The Batman 2-ben.

Kérdés persze, hogy mit értenek “egész csapat” alatt, hiszen voltak olyan karakterek, akik elhagyták a bűnös metropoliszt a film végén, mások pedig végérvényesen kikerültek a forgalomból. És persze ott a kérdés, hogy vajon Batman fő ellenfele, Joker nagyobb szerephez jut-e a második részben? Hiszen a mozivásznon már homályosan találkozhattunk a minden eddiginél félelmetesebb rosszfiúval, a kíváncsiságunkat pedig tovább növelte egy kiszivárgott jelenet Batman és Joker között, amit végül kivágtak a filmből.

Reeves is részt vett röviden az eseményen, hogy megköszönje a nézőknek a segítséget, vagyis, hogy eddig 750 millió dollár gyűjtött a film a jegypénztáraknál, ezzel 2022 legtöbb bevételt hozó filmje eddig a Batman.

“Ez izgalmas számomra” – mondta Reeves, hozzátéve, hogy nagy rajongója a karakternek, és izgatottan ugrik vissza ebbe a világba a következő fejezethez. Mi is izgatottak vagyunk, és kíváncsiak várjuk az újabb részleteket!

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print