Hivatalos! Rami Maleket kell legyőznie Daniel Craignek az új James Bond filmben

James Bond - film - premier

Az egyelőre James Bond 25 munkanéven futó új 007-es epizód 2020-ban érkezik a mozikba. Eddig is tudhattuk, hogy nem lesz új Bondja a világnak, ötödik és egyben utolsó alkalommal fogja Daniel Craig alakítani a brit titkosügynököt, most pedig napvilágot látott a teljes stáblista. A korábbi filmekben megismert szereplők mellett a 25. Bond film főgonosza a friss Oscar-díjas Rami Malek lesz.

Bár hányatottan indult az egyelőre cím nélküli új Bond film sorsa, hiszen az idén novemberi bemutatót jócskán el kellett halasztani, miután Danny Boyle rendező „kreatív nézeteltérések” miatt elhagyta a produkciót, végül egy erős csapat jött össze, hogy levezényelje Daniel Craig utolsó Bond küldetését. A rendezői székbe az HBO-s True Detective első évadát és a Netflix-es Maniac című sorozatot rendező Cary Joji Fukunaga ült, míg a forgatókönyvön többek között a Killing Eve című nagysikerű sorozat alkotója Phoebe Waller-Bridge dolgozik.

Craig mellett visszatér Naomie Harris Moneypenny szerepében, míg Q ügynök továbbra is Ben Whishaw lesz, valamint Ralph Fiennes-t is viszontláthatjuk a vásznon, mint M ügynök, de Lea Seydoux rajongóinak sem kell majd hiányt szenvedniük. Megkockáztatjuk, a főgonosz epizódról-epizódra változó karakterénél a szerepválasztás ugyanolyan fontos, mint a 007-es esetében, így nagy durranásnak számított a bejelentés, hogy ezúttal a Bohém rapszódiában Freddie Mercuryként nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat februárban bezsebelő Rami Maleket kell majd Bondnak megtanítania kesztyűbe dudálni.

A James Bond 25 producere, Barbara Broccoli elárulta, Bond a film elején nem lesz küldetésen, helyette Jamaicán élvezi a homokos tengerpartot, de nem sokáig. „Jamaica számunkra az a hely, ahol Bond fel tud töltődni. Itt kezdődik az utazása” – mesélte a producer a film cselekményéről. Fukunga elmondása szerint már felvette a Bond 25 bizonyos jeleneteit Norvégiában, hamarosan pedig visszatérnek Jamaicára, hogy aztán a híres londoni Pinewood stúdióban folytassák a munkát. Jamaica meghatározó helyszín a Bond univerzumban, Flemming ugyanis itt írta a titkosügynök történeteit, valamint az egész Bond eredettörténete is innen indult 1962-ben a Dr. No-val.

„Daniel a kedvenc Bondom, és szeretnék ezen a vonalon megmaradni” – mesélte Fukunga. „Biztosra akarok menni, hogy ez a befejező rész egy remek új fejezet kezdete lesz. Fenn kell tartani a színvonalat, így bárki legyen is a következő, nehezebb dolga lesz.”

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!