Hírneve sem védhette meg Navalnijt: az orosz ellenzéki vezető története felér egy csavaros thrillerrel

Bár a Navalnij című dokumentumfilm középpontjában a címszereplő megmérgezése és az azt követő, rendhagyó nyomozás áll, a háttérben szépen körvonalazódik maga az ember is, aki hazai pályán szállt szembe Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Az orosz-ukrán háború során hatékony fegyverként vizsgázott a közösségi média: az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij világhálón való bejelentkezéseivel nemcsak óriási népszerűségre tett szert, de egy percre sem engedte lankadni a nyugat figyelmét: keleten háborús agresszió zajlik. Még Zelenszkijnél is produktívabb az online felületek alkalmazásában Alekszej Navalnij, aki Putyin politikai kihívójaként szállt síkra.

A jogász végzettségű ellenzéki vezető annyira elkötelezett az igazság iránt, hogy az elmúlt években bulldogként vetette rá magát az orosz rezsim túlkapásaira és korrupciós botrányaira.

Az általa életre hívott Korrupciósellenes Alapítvány tömörítette magába az elégedetlenkedő „hangokat”, oknyomozó újságírókat, és önkéntesek százait, akikkel közösen számos politikai és gazdasági megvesztegetést, visszaélést szellőztettek meg az interneten keresztül. Az Alapítványt végül az Igazságügyi Minisztérium „külföldi ügynöknek” nyilvánította, és felszámolta, de Navalnij a közel hat és félmilliós youtube-csatornájával, és a több mint tizenkét milliós tiktok-megtekintéseivel immár elhallgathatatlannak bizonyul.

Hölgyeim és uraim, ígérem, ma nem vagyok mérges! – Alekszej Navalnij (Fotó: CNN)

A Putyin-rezsim számtalan módon megpróbálta ellehetetleníteni a politikai szerepvállalástól az egyre népszerűbbé váló orosz politikust, aki nem félt a szélsőjobbos, nacionalista eszméket vallókat is megszólítani. Ahogy a dokumentumfilmjében erről vall: őket is képviselni szeretné, és ellenzékként csak akkor van esélyük, ha mind együtt lépnek fel a hatalmon lévők ellen. Ne felejtsük el azonban, hogy ez Oroszország, ahol az illiberális demokrácia eszméje az önkontrolltól megfosztva megállíthatatlanul tolódik el a tekintélyelvű autokrácia irányába. Amikor a szabadságjogok sérülnek, és a hatalom a demokrácia maszkja mögött már bármire feljogosítva érzi magát, a társadalomban eluralkodik a félelem. Navalnij azt hitte, hogy növekvő hírneve – a sorozatos letartóztatásokat és felfüggesztett ítéleteket leszámítva – megvédheti a rezsim szélsőséges túlkapásaitól. Tévedett.

2020. augusztusában forgatásra utazott Tomszkba. Már ekkor feltűnt neki és a kollégáinak, hogy a rendőrség, amely ilyenkor folyton körülöttük téblábol, ezúttal nem tette tiszteletét. 20-án reggel utazott vissza Moszkvába, amikor a repülőn váratlanul rosszul lett. Szinte sokkolóak az utasok mobiltelefonos felvételei, amelyeken a fájdalomtól üvöltöző Navalnij hallható. A repülő kényszerleszállást hajtott végre – ezzel valószínűleg megmentve a politikus életét –, és Navalnijt egy közeli kórházba szállították, aki addigra kómába esett, és lélegeztetőgépre került. Egy pillanat alatt ellepték az épületet a kormányügynökök, akik nem engedték be hozzá még a közeli hozzátartozókat sem. Az első orvosi diagnózis a heveny rosszullétet pancsolt szeszre és elfogyasztott drogokra vezette vissza.

Túlélő üzemmód – Alekszej Navalnij családja körében (Fotó: HANDOUT/Instagram account @navalny/AFP via Getty Images)

Navalnij felesége és a stábja meg voltak róla győződve, hogy soha többé nem látják élve a férfit. Ekkorra azonban az eset a nemzetközi figyelem középpontjába került, és a húzódozó orosz orvosi team “szakvéleménye” ellenére a beteg átszállításra került Berlinbe, ahol a novicsok nevű idegmérget mutatták ki a szervezetéből. „Putyin nem lehet ennyire hülye!”, mondta, miután magához tért, és megtudta, hogy megmérgezték. A novicsok egy speciális idegméreg, amelyet a Szovjetunióban fejlesztettek ki, és rendkívül nehéz kimutatni; több merényletben, például a hazájában kémkedésért elítélt Szergej Szkripal volt orosz katonatiszt és lánya, valamint a bolgár fegyverkereskedő, Emilian Gebrev mérgezésében is ezt használta az orosz titkosszolgálat.

Christo Grozev bolgár újságíró a saját szakállára kezdett el nyomozni a Navalnij-ügyben, amikor ráébredt, hogy a külföldi hatóságok – jogkör híján – nem tudnak, az oroszok pedig nem akarnak utánajárni a történteknek. Grozev a Bellingcat nevű holland oknyomozó újságíró csoport tagja, amelynek specialitása a nyílt forráskódú hírszerzés, azaz afféle adatnyomozók, mint Lisbeth Salander Stieg Larsson A tetovált lány című regényében. A dokumentumfilm laikusok számára is érthető nyelvezettel vezet végig Grozev parádés nyomozásán, amely elképesztő eredménnyel zárult: rövid idő alatt beazonosította a gyanúsítottakat.

Ők akartak megölni. Ti mit mondanátok nekik a helyemben? – Alekszej Navalnij (Fotó: CNN)

Grozev a további adatgyűjtéshez és a leleplezéshez a Fekete-erdő környékén lábadozó Navalnij és stábja segítségét kérte. Meglepő, hogy milyen óvatlannak bizonyultak a tettesek a nyomaik eltüntetése terén, amit csak részben magyaráz a hazai pálya: eszükbe sem jutott, hogy Oroszországban bárki is nyomozhatna utánuk. Biztonságban érezték magukat. Vajon miért? A magam részéről inkább hajlok Navalnij „Moszkva4” teóriájára, amelybe az orosz politikus nevetve avat be minket a filmjében. Az anekdota állítólag valóban megtörtént, és sok mindenre magyarázattal szolgál: egy magasrangú orosz tisztviselő jelszavát „érthetetlen módon” újra és újra feltörték, mire kiderült, hogy a következőket adta meg: Moszkva1, Moszkva2, Moszkva3, Moszkva4.

Ennek apropóján aznap, mielőtt a széles nyilvánosság elé tárták vizsgálódásuk eredményeit, mintegy próbaképpen, felhívogatták a gyanúsítottakat, hátha valamelyiket sikerül elszóláson vagy beismerésen kapni. A doku tetőpontja ez a pillanat, igazi állkoppantó katarzis, ami a Moszkva4 szellemében még Grozev frappáns nyomozását is übereli. Ráadásul Navalnij valami elképesztő hidegvérről tesz benne tanúbizonyságot.

Alekszej Navalnij és Maria Pevcsik a nagy leleplezés pillanatában (Fotó: CNN)

A CNN dokumentumfilmje személyes és hatásvadász – legalábbis pont annyira, hogy felkeltse a figyelmet, és megérintse a szíveket. Egy csaknem hihetetlen történet, amelyet alátámaszt a valóság: a múltbeli tények, és a szomorú aktualitás. Senkit ne tévesszen meg a látszat: az elhúzódó orosz-ukrán háborúra is „Moszkva4” nyomja rá a bélyegét. Senki nem tudja, hogy mikor és mi lesz a vége. Lesz egyáltalán vége? Mindenesetre örülhetsz, Alekszej: a rólad szóló doku formájában megkaptad a thrilleredet! És nekünk a gyomorgörcshöz még novicsok sem kell hozzá!

Egy ehhez hasonló dokumentumfilmet ma Oroszországban lehetetlen lenne leforgatni (csak súgva mondom: nálunk is, szakavatott forrásból tudom). Amikor a médiát megfojtja az állami propaganda, minden szinten folyik az ellehetetlenítés és a kivéreztetés, a fékek elkopnak, az ellensúlyok pedig a porba hullnak, akkor sarokba szorul a józan értelem. Felüti a fejét a tekintélyuralmi rendszer, a személyi kultusz, a törvényesített korrupció, amiről nem lehet beszélni. Minek is? Hisz mindenki látja: ki jobbról, ki balról, de szemtől szemben fura módon senki sem. Elvész a zsebek holt terében.

Haza. Szeretet. Alekszej Navalnij hazatérése után a bíróságon (Fotó: CNN)

Navalnij konok elkötelezettsége radioaktív hamuban gyökeredzik. Amikor a csernobili katasztrófa után kihajtották az embereket a földekre, csak azért, hogy bizonyítsák: „Nálunk minden rendben van.” Nem, semmi sincs rendben, sikoltja a fájdalomtól ez a férfi, akinek a mérgezése után is van még mosolya a világ számára. Energikus, karizmatikus, intelligens, és szerintem a jégén hátán is meg tudna élni. Ezt olvastam ki a sorok közül. Szereti a családját, és a hazáját is annyira, hogy visszatér, még úgyis, hogy mondvacsinált okokból börtön, a rácsok mögött talán halál vár rá. Hogy akkor meg mi a fenének ment haza, amikor élhetne a szeretteivel bárhol a világon? Mert nem fél. Nem neki van félnivalója. Minden országnak kellene egy Navalnij!

Bányász Attila

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print