Megtorpant a növekedés, befellegzett az orosz gazdasági csodának

A vártnál jelentősebb mértékű az orosz gazdaság visszaesése: 2025 második negyedévében a keleti nagyhatalom a „technikai stagnálás” szakaszába lépett – közölte csütörtöki sajtótájákoztatóján a Sberbank vezérigazgatója.
„A legújabb adatok alapján arra következtethetünk, hogy a gazdaság a vártnál gyorsabban hűl” – mutatott rá Makszim Resetnyikov orosz gazdaságfejlesztési miniszter, aki csütörtökön, a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon válaszolt az újságírók kérdéseire. German Gref, a Sberbank vezérigazgatója ugyanezen az eseményen arról számolt be, hogy az idei második negyedévben Oroszország gazdasága az úgynevezett „technikai stagnálás” szakaszába lépett – írja az MTI.
„Július és augusztus elég egyértelműen mutatja, hogy közeledünk a nulla százalékos szinthez” – tette hozzá Gref, aki szerint a folyamat visszafordításához nagymértékű alapkamat-csökkentésre volna szükség.
A bankvezető azt mondta, 2025 végére a Sberbank 14 százalékos alapkamatot vár, bár hozzátette: valójában a 12 százalékos vagy még annál is alacsonyabb szint volna optimális. Gref mindemellett abban reménykedik, hogy az orosz központi bank meggátolja, hogy az ország recesszióba csússzon.
Áprilisban az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium még 2,5 százalékos GDP-növekedést jósolt a 2025-ös évre – emlékeztetett a RIA Novosztyi hírügynökség. Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter a múlt héten már óvatosabban fogalmazott: a tárcavezető 1,5 százalékosnál is szerényebb GDP-növekedést vetített előre.
Az orosz szövetségi statisztikai szolgálat, a Roszsztat augusztus végén arról számolt be, hogy az első félév során 1,2 százalékkal gyarapodott a bruttó hazai termék. A hivatal korábban az orosz gazdaság növekedését a második negyedévben 1,1 százalékra, az elsőben pedig 1,4 százalékra prognosztizálta, éves szinten.