13 dolog, amit biztosan nem tudtál Harcosok klubjáról!

Harcosok klubja

A Harcosok klubja húsz évvel ezelőtt jelent meg Chuck Palahniuk regénye alapján David Fincher által rendezésével és instant kultuszfilm lett belőle. Ahogy az inszomniás irodai káder és a számkivetett szappankészítő közös vállalkozása a fogyasztói társadalom mókuskerekének szabályaira adott válaszként föld alatti, feszültséglevezető „boxklubból” anarchista forradalommá cseperedik, a néző is úgy kell, hogy magába mélyedjen – van ennek értelme?

Az Edward Norton és Brad Pitt ikonikus duójával forgott filmről számtalan meglepő tényt is össze lehetne szedni, de a jubileumi évforduló alkalmából kiválogattuk a 13 legizgalmasabbat.

Bár a Harcosok Klubjának első szabálya az, hogy nem beszélünk a Harcosok Klubjáról, a második pedig, hogy TÉNYLEG nem beszélünk róla, mi most vettük a bátorságot és összegyűjtöttünk néhányat a legizgalmasabb érdekességek közül a filmmel kapcsolatban. Bár a film 63 millió dollárba került és mindössze 37 milliót hozott a kasszáknál, így bukásnak számított, DVD formában több kiadást is megélt, és az egyik legjelentősebb filmtörténeti alkotássá vált, amely szétcincál mindent, amit a mai társadalom becsben tart.

Hogy hívják a Narrátort?

Míg Tyler Durden nevét szinte azonnal megtudjuk, addig a Narrátor, vagyis Edward Norton nevére sosem derül fény. Vannak rajongók, akik úgy gondolják, hogy a főhős neve Jack, az „I Am Jack’s Colon, I am Jack’s Raging Bile Duct” mondatok miatt – a magyar változatban ez például „Apu fortyogó epéje vagyok” formában hangzik el, így kimaradt Jack említése. Edward Norton és a forgatókönyv is Jackként hivatkozott egyébként a karakterre, de valószínűleg csak az egyértelműség és könnyebb kezelhetőség miatt. A mondatok valódi Rider’s Digest újságokból lettek átemelve, de ott még Joe szerepelt – a magát nagyon komolyan vevő lap azonban nem akarta, hogy összekössék a márkát egy ilyen filmmel, ezért választottak egy másik J betűs tucatnevet hozzá.

Tyler Durden felbukkanásai a felbukkanása előtt

Fincher többször felvillantotta Durden karakterét mielőtt ténylegesen bemutatkozott volna a filmben – egész pontosan hatszor volt ott, és mi még csak észre sem vettük. Egyszer az irodában láthattuk, egyszer a terápiás találkozón, de a kórházban és az utcán is megjelent, mint egy rossz szellem. Az ötödik alkalommal a hotelben a Narrátor a tv-t nézi, amiben a Bridgeworth Suits reklámja megy – később ugyanilyen fehér öltönyöket viselik pincérként, amikor megfenyegetik a rendőrfőnököt. A legtöbb cikkben ezt az öt esetet említik, pedig még egyszer átsiklik rajta a kamera a reptéren.

Leonardo DiCaprio is szerepel a filmben

Bár az idei Once Upon a Time in Hollywood az első alkalom, hogy Pitt és DiCaprio együtt dolgozott, nem ez az első, hogy ugyanabban a filmben tűnnek fel. Edward Norton meditációs barlangjában a film elején egyszer egy pingvinnel találkozik, akiből hirtelen Marla lesz – a jeges lélegzet pedig eredetileg egy másik Jackhez tartozik, akit Leonardo DiCaprio alakított a Titanicban.

Egyik szereplő sem az első választás volt

Annyira tökéletes a szereposztás, hogy félelmetes belegondolni, nem sokon múlt, hogy egészen más arcokkal lássuk a történetet. A film producerei először Russel Crowe-t akarták Tyler szerepére – hogy milyen lett volna az arcunkba ordító gladiátor, szerencsére már sosem tudjuk meg. De Norton sem az első választás volt, Matt Damon és Sean Penn is szóba jött a szerepre, végül a Larry Flynt, a provokátor című filmben nyújtott alakítása miatt választotta Fincher őt. Marla karakterét kutatták a legtovább. Reese Witherspoon és Sarah Michelle Gellar is felmerült, de előbbi túl sötétnek találta a filmet, utóbbit pedig túlságosan lekötött a Buffy, a vámpírok réme forgatása. Utána jött még Courtney Love és Winona Ryder. Love akkoriban Nortonnal járt, így sokan biztos befutónak hitték, ám Fincher másképp vélekedett erről. Fincher Janeane Garofalo-t szemelte ki, de a mendemondák szerint kényelmetlenül érezte magát a forgatókönyvtől, míg Julia Louis-Dreyfus egyszerűen nem tudta, ki is Fincher (pedig akkor már kijött a Hetedik és a Játsz/ma).

A könyv és a forgatókönyv közötti különbségek

Jim Uhls forgatókönyve rendkívül hű maradt a könyvhöz, mégis van pár fontos eltérés. A könyv lapjain Tyler és a Narrátor először nem egy repülőn, hanem egy nudista strandon találkoznak – túl polgárpukaksztó lett volna ez a környezet a filmben? Marla segélykérő telefonját pedig eredetileg Tyler veszi fel, és így indul az afférjuk. A könyvben ezen felül Marla véletlenül leönti magát lúggal, a filmből azonban ez teljesen kimarad, helyette egy egész rituálét építettek a maró anyag köré. A legnagyobb eltérés mégis a zárásnál van: Tyler abba az épületbe is bombát helyez, ahol ő maga tartózkodik, de az egyszerűen nem működik, így Marla és a Mayham projekt tagjainak győzködése ellenére lelövi magát. A Narrátor végül egy pszichiátriai intézetben ébred, de azt hiszi, hogy a mennyben van, az orvosa pedig Isten.

Megvolt az oka, hogy miért egy VW Beetle-t vertek szét

A ráncfellvarrt Beetle 1997-ben jelent meg, és a XX. század küszöbén álló generáció vagány, laza attitűdjét volt hivatott megtestesíteni. Norton és Pitt pedig utálta, így kiélhették dühüket a ’60-as évek hippi kultúrájának szimbólumából a kapitalizmus kívánalmai szerint újrafazonírozott négykerekűn.

Brad Pitt nem törte le a saját fogát a szerepért

Pitt is szeret elmélyedni a szerepeiben, de nem tolja úgy, mint színésztársa, Jared Leto tette Joker szerepében. Az internetes pletykák ellenére nem törte le a saját fogát Durden szerepéért – valójában évekkel korábban a Kalifornia – A halál nem utazik egyedül film forgatásán tört le, amit koronával rejtettek el. A Harcosok Klubja miatt ugyan el kellett menni Pittnek fogorvoshoz, de csak azért, hogy levegyék ezt a koronát.

A ház a Paper Streeten nem létezik

Amikor Tyler bemutatkozik, profi szappankészítő üzletemberként átnyújtja a névjegykártyáját – amin két egymással szembe néző angyal figura látható – a Narrátornak, címként pedig egy Paper Street nevű utca van megjelölve. A térképkészítésben a paper street azonban a nem létező utcát jelenti, ezzel a trükkel térítették el azokat, akik jogosulatlanul készítettek másolatot a térképről. Emellett a házon az 1B számot látjuk, a kártyán ellenben 537 volt feltüntetve. Ez a fajta jelzés a hotelszobáknál, apartmanoknál használnak. Tyler egyszer el is mondja, hogy a lepukkant pincelakásokat jelzik számok helyett betűvel. Tudjuk, hogy Tyler nem létezett, akkor az sem lehetetlen, hogy a ház sem létezett.

Jared Leto a rock sztár

Az egyik jelenetben Brad Pitt a Harcosok klubjának tagjai előtt tart beszédet arról, hogy a kapitalista társadalom hogyan ringatja illúziókba az embert: “We’ve all been raised on television to believe that one day we’d all be millionaires and movie gods and rock stars.” Amikor pedig a rock star-t kimondja egyenesen Jared Letora néz, aki 1998-ban alapította a 30 seconds to Mars együttest.

Starbucks mindenütt

Egy interjúban Fincher azt nyilatkozta, hogy minden egyes jelenetben lehet látni egy Starbucks kávés poharat, kivéve abban, ahol lerombolnak egy kávézót. A film antikonzumerista hangvételét tekintve ez teljesen kézenfekvő utalás, hiszen mi más testesítené meg jobban a koffeinen felhízlalt amerikai álmot, mint a zöld hableánnyal díszített fehér pohár.

Utalás Fincher Hetedik című filmjére

A film végén a Narrátort majdnem kasztráló három detektív neve Detective Andrew, Detective Kevin és Detective Walker. Ha összeadjuk ezeket kijön, hogy Andrew Kevin Walker, aki a Hetedik írója volt, egyúttal a Harcosok klubjának forgatókönyvén is dolgozott, ám ezért sehol sem kapott kreditet. Ezen felül Cameron Crowe, Fincher, Norton és Pitt is hozzátett a forgatókönyvhöz.

Ezért törölték Marla vitatott sorát

Palahniuk könyvében Marla az egyik együttlét után azt mondja Tylernek: “Oh, Tyler. I want your abortion.” Azonban, amikor Laura Ziskin, a 20th Century Fox egyik vezetője meghallotta ezt, azonnal lecseréltette Fincherrel a sort. A rendező beleegyezett, de azzal a feltétellel, hogy csak egyszer változtatja meg, így került ez a filmbe: “I haven’t been fucked like that since grade school.” Persze ezek után már az eredeti verzió is jobbnak tűnt. Még pikánsabbá teszi a helyzetet, hogy a jelenetet egy paplakban vették fel.

Férfi genitália az utolsó jelenetben

Ahogy Tyler Durden pornó jeleneteket vágott be a filmbe, amikor vetítőként dolgozott a produkcióban, úgy a záró jelenetben is felvillan egy csupasz férfi alsótest.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!