Ez a 20 éves film ijesztően pontosan jósolta meg a jövőt

A társadalom romokban, a remény kihunyóban, a hatalom pedig vasmarokkal uralkodik. Alfonso Cuarón Children of Men (Az ember gyermeke) című filmje 2006-ban jelent meg és 2027-ben játszódik. Akkor még távoli jövőnek tűnt, ma viszont már ijesztően közel van. És ami még aggasztóbb: a benne megrajzolt világ rémisztően ismerős.

A film nyitójelenete egyszerre hétköznapi és sokkoló. A főszereplő, Theo (Clive Owen) kávéért áll sorba, miközben a hírek arról szólnak, hogy a világ legfiatalabb embere, egy 18 éves fiú meghalt. Az emberek döbbenten nézik a hírt, de Theo közönyösen rendel, majd távozik. Néhány másodperccel később bomba robban – a kávézó és a benne lévők eltűnnek a romok alatt.

Ez a világ nem háborús övezet, hanem egy nyugat-európai ország: Nagy-Britannia, ahol a meddőség évtizedekkel ezelőtt megpecsételte az emberiség sorsát. A társadalom összeomlott, a világ lángokban áll, a szigetország pedig zárt, totalitárius rendszerként próbálja fenntartani a rendet.

A film egyetlen szó nélkül mesél el társadalmi katasztrófákat: katonák gépfegyverrel őrzik a ketrecbe zárt menekülteket, buszokon futnak a kormányzati propagandaspotok, az utcán villogó feliratok szólítanak fel arra, hogy jelentsd a bevándorlókat. A háttérben a klímaváltozás, a migrációs válság és a politikai szélsőségek ismerős árnyai sejlenek fel – ezek ma már nem sci-fi elemek, hanem a hírek részei.

Theo, az egykori aktivista, ma már kiégett, közönyös hivatalnok. A tragédiák és a személyes veszteségek után legfeljebb ironikus félmondatokra futja tőle – még a világ legfiatalabb emberét is „seggfejként” emlegeti. Az egyetlen barátja Jasper (Michael Caine), egy vidám, fűtermesztő hippiveterán, aki egy erdőszéli házban gondozza beteg feleségét.

Aztán hirtelen minden megváltozik: Theo-t elrabolják és egy titkos helyszínen találja magát, ahol volt felesége, Julian (Julianne Moore) arra kéri, hogy segítsen beszerezni útlevelet egy fiatal menekült lánynak, Kee-nek (Clare-Hope Ashitey). Kee-ről később kiderül, hogy nem akármilyen menekült – hanem egy igazi csoda hordozója. Theo így kerül egy veszélyes küldetés közepébe, ahol a saját múltjával és az emberiség jövőjével is szembe kell néznie.

A történet már önmagában is ütős, de amitől Az ember gyermeke valóban mestermű, az Cuarón rendezése és Emmanuel Lubezki operatőri munkája. A hosszú, vágás nélküli jelenetek páratlan intenzitást adnak a filmnek. A háborús káosz közepén a kamera követi a szereplőket, mintha az események kellős közepébe csöppentünk volna.

A film üzenete hátborzongatóan aktuális. Bár nem világméretű meddőségi krízis fenyeget minket, a társadalmi feszültségek, a klímaváltozás, a politikai radikalizmus és az idegenellenesség mind ott kísértenek a háttérben. Ez az a fajta disztópia, ami nem a jövőről szól – hanem rólunk, a jelenünkről.

Nem áruljuk el a befejezést, de annyit elmondhatunk: ez a film a legsötétebb pillanatokban is képes felsejleni az emberi méltóságot és a reményt. Ez a film nemcsak figyelmeztetés, hanem emlékeztető is arra, hogy milyen könnyen elveszhet minden és milyen fontos, hogy akkor is emberek maradjunk, amikor minden darabokra hullik körülöttünk.