Cillian Murphy eddigi legnagyobb szerepe mentálisan súlyosan megviselte a színészt

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.07.10 | Film | Olvasási idő: 2 perc
Cillian Murphy eddigi legnagyobb szerepe mentálisan súlyosan megviselte a színészt

Christopher Nolan legújabb filmje, az Oppenheimer Robert Oppenheimer elméleti fizikus, az “atombomba atyja” és a világ legveszélyesebb fegyverének történetét meséli el Cillian Murphy főszereplésével.

Már az Oppenheimer előzetese is drámai felütést kapott, amiben a folyamatosan őrlődő fizikus maga is tart attól, amit megalkottak, de úgy érzi – nincs választási lehetőség az adott helyzetben. A film jövő héten kerül mozikba, és a rendező szerint olyan érzelmi hatása van a történetnek, hogy azok közül, akik eddig látták, sokan kivonultak a vetítésről, a színésztársak elmondása szerint pedig a főszereplőt is megviselte a forgatás.

“Hatalmas súlyt helyezett rá a film, a forgatáson nem is tudta elengedni magát, szinte soha nem tartott velünk, amikor közösen mentünk vacsorázni”

mondta a People magazin kérdésére Emily Blunt. A stáb a forgatás alatt végig együtt élt Új-Mexikóban, mindannyian ugyanabban a szállodában laktak az új-mexikói sivatag közepén.

“Amikor egy ilyen komoly és nagy szerepet kapsz, az nem csak hatalmas lehetőség, de óriási felelősség is, ami nyomasztóvá válhat, mentálisan is nagyon megterhelő. Az elszigetelődés ilyenkor egy teljesen normális reakció” – magyarázta a főszereplő viselkedését Matt Damon.

A film igazi sztárparádé lesz, Emily Blunt, Matt Damon, Robert Downey Jr., Florence Pugh, Benny Safdie, Jack Quaid, David Krumholtz, Josh Hartnett, Michael Angarano, Dane DeHaan, Alden Ehrenreich, Matthew Modine, Jason Clarke, Josh Peck, Rami Malek és Kenneth Branagh is szerepel benne.

Az Oppenheimer 2023. július 21-én kerül a mozikba.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!