Az év westernjében egy jó ember sincs a Vadnyugaton

Igazából nincs benne semmi újdonság, hogy a Vadnyugat hősei a legnagyobb lókötők, de ezt az Old Henry baromi stílusosan képes tálalni. Azzal pedig, hogy az egésznek a tetejébe odaülteti Tim Blake Nelsont, már nem is nagyon lőhet félre. Ami, valljuk meg, nem utolsó szempont a Vadnyugaton!

Gyerekkoromban egészen elbűvölt J.F. Cooper és Karl May varázslatos vadnyugati világa, amely teljesen más volt, mint a televízió klasszikus és spagetti westernjei. Hőseik nem poros kisvárosok szakadt csehóiban vívták ököllel vagy golyóval az önkényes osztályharcaikat, hanem a prérin vagy a rengetegben keresték boldogulásukat a civilizáció előőrseként… vagy épp az elől menekülve. Mindezt úgy, hogy a német Karl May soha nem járt New York államnál nyugatabbra. Nathaniel Bumppo, Csingacsguk, Winnetou, Old Shatterhand vagy Old Death… ők voltak a mi hőseink!

Az első, amit az ember a róluk szóló romantikus ponyvákból megtanult, hogy az „Old” kifejezés a nevekben nem az évek számára utal. Hanem a tiszteletre.

Így van ezzel a „jó öreg” Henry McCarty is, aki az 1900-as évek elején csendesen éldegél a farmján valahol Oklahomában. A korán megözvegyült férfi földet művel, állatokat nevel és távol tartja a tizenéves fiát a bajtól. Olykor a sógora átjön segíteni a szomszéd tanyáról, de nagyobbrészt el vannak kettecskén. Henry szófukar ember, nem kenyere a szó, csak akkor szólal meg, ha mondandója is akad. Ami ritka. Így inkább mereng, talán a sötétségbe vesző múltján, amit aztán meg is tart magának. Eltemetve oda, ahol senki sem keresi. Jó mélyre magában.

Aki fegyvert fog, fegyver által vész el. (Tim Blake Nelson) Fotó: Shout! Factory

Egyik nap egy meglőtt férfira és egy táskányi pénzre bukkan a farmján. Henry jó szamaritánusként segítségére siet a sebesültnek, aki rendőrbírónak mondja magát. A sztorija sántít, a körülmények ellene szólnak, de a fickó meggyőző. A talált pénz azonban mindig hiányzik valakinek. Ez felrúghatatlan axióma az életben éppúgy, mint a filmekben. Hamarosan három lovas kopogtat a farmer ajtaján, seriffcsillaggal a mellkasukon, és egy szökevényt keresnek.

Henry komoly dilemmába esik: vajon ki mond igazat? A férfi a házában vagy a nyomában loholó idegenek? Kinek higgyen? Bárkinek is, a konfrontációt nem kerülheti el. Potsy Ponciroli szerzői filmjét három konfliktus tüzeli: bárhogy dönt is a farmer, az a végén valakinek fájni fog. A másik a fiával szemben áll fenn, aki türelmetlenül igyekszik felnőni. A harmadik saját magával: az ember bármennyire is igyekszik maga mögött hagyni a múltját, nem tud kivetkőzni önmagából.

Ahol még a mellékszereplők is shakespeare-i monológokat kapnak! (Scott Haze) Fotó: Shout! Factory

Az Old Henry lassan, megfontoltan építkezik, de egy percnyi üresjárat sincs benne. Ponciroli engedi kibontakozni a színészeit: éppúgy megkapja a maga drámai nagymonológját a sebesültet játszó Scott Haze, akárcsak a karizmatikus Stephen Dorff, aki szinte lubickol a szerepében. Tim Blake Nelson pedig egyenesen tündököl. Legfőbb ideje volt, hogy ezt a kiváló karakterszínészt végre megtalálják a címszerepek. A Coen-tesók is felismerték ezt a Buster Scruggs balladája című, Netflixnek készült, vadnyugati agymenésükben.

Pénzt és életet! (Stephen Dorff) Fotó: Shout! Factory

Nem mehetünk el szó nélkül a film fényképezése mellett sem. John Matysiak operatőrt az író-rendező az előző tévésorozatából, a Still the King című vígjátékából hozta magával. Az őszi Oklahoma párhuzam húz az élete alkonyához érkező Henryvel. Az autentikus díszletek a karakterekkel együtt olvadnak bele a kopár tájba. A kamerakezelés, és -beállítások előkészítik a drámai pillanatokat, amelyekre az izgalmasan megválasztott kameraszögek helyezik föl a koronát.

A jó western egyszerű. Leszámolásai gyorsak, végzetesek és brutálisak. Ponciroli esetében az akcióknál azonban sokkal érdekesebb, hogy hogyan jutunk el odáig. Nem is kapkodnak hőseink percenként a fegyvereikhez. Ha már előkerülnek, az régen rossz! A legtöbb esetben el is durrannak, amivel pont kerül valaki életének a végére. Az író-rendező nem várt fordulatokkal kényezteti el a nagyérdeműt, melyek, bár műfajidegenek, határozottan jól állnak a produkciónak. Egyben újraértelmezik a film címét. Mert Henry már megette a kenyere javát. Legalábbis semmiképp sem kölyök. Az állunk koppanásai pedig pisztolylövésekkel is felérnek.

Pokolra küldök mindenkit! Majd Isten szétválogatja! (Tim Blake Nelson) Fotó: Shout! Factory

Ilyen jól megírt és összerakott vadnyugati filmet régen láttam már, az Old Henry-t nyugodtan megszavazhatjuk az „év westernjének”. Igaz, nincs is nagy tülekedés a címre. De ez a film jól bizonyítja, hogy nem kell a műfajt temetni. Lehet még valami újat belecsempészni! Tim Blake Nelson ezúttal is piedesztálra emelve megy az égbe, akárcsak Buster Scruggsként, és ez már nem az első alkalom. De nem ám! Az Old Henry tanulsága, hogy ha az ellent a vesztenivalójával egyetemben szorítod sarokba, könnyedén válhat a homlokodból golyófogó. A Vadnyugaton nem az számít, hogy ki a jó vagy ki a rossz! Egyedül az, hogy a fegyvercső melyik oldalán állsz!

Bányász Attila