Áttörést hozhat Dev Patel rendezői debütálása

Szász Nóri Szász Nóri | 2024.01.31 | Film | Olvasási idő: 3 perc
Áttörést hozhat Dev Patel rendezői debütálása

Dev Patel, akit széles körben a Gettómilliomos című filmben ismert meg a közönség, eddig csak színészként vállalt szerepet, hamarosan érkező új filmjében viszont nemcsak a főszereplő karakterét alakítja, de rendezői-írói-produceri szerepkörben is bemutatkozik. Dev Patel új filmjéhez, a Monkey Manhez (A Majomember) most érkezett egy erőteljes és akciódús előzetes.

Dev Patel hiába remek színész és szerepelt több filmben is, a Gettómilliomos óta nem volt igazán nagy dobása. A Monkey Man változtathat ezen, ami az előzetes alapján egy pulzáló thriller lesz, rengeteg akcióval, vérrel és bosszúval. A film producere nem más, mint a Tűnj el! és a Nem rendezője, Jordan Peele.

Az előzetesből annyit lehet kihámozni, hogy a Patel által alakított, meg nem nevezett “Kölyök” felköti a nadrágját, és úgy dönt, hogy egyszemélyes igazságosztóként áll bosszút azokon, akik megkeserítik családja életét.


Abból, amit láttunk, a Monkey Man egy kinetikus utazás lesz, borzongató harcjelenetekkel – vegyük például azt a pillanatot, amikor Kid az ellenfél arcát egy égő grillre nyomja, majd egy üveg gyúlékony alkoholt csap a fejéhez. A vizuális magabiztosság és a már-már horrorisztikus hangvétel mellett Patel is karizmatikus, erőteljes alakítást ígér. És a Panjabi MC „Mundian To Bach Ke” című dalának feldolgozása, egészen pontosan a Jay Z-vel közös „Beware” című verzió talán a legjobb dalfelhasználás egy előzetesben, egészen Jordan Peele „I Got 5 On It remixe óta, ami a Mi című filmjéhez készült.

A Monkey Man hivatalos szinopszisa szerint az erőt és bátorságot megtestesítő Hanuman legendája által inspirált Monkey Man főszereplője egy névtelen fiatalember, aki egy földalatti bokszklubban keresi kenyerét, ahol estéről-estére gorillamaszkot viselve véresre verik őt a népszerűbb bunyósok, pénzért. Az évekig elfojtott düh után Kid felfedezi a módját, hogy beszivárogjon a város baljós elitjének zárt köreibe. Ahogy gyermekkori traumája felszínre tör, rejtélyes sebhelyekkel teli keze bosszúhadjáratot indít, hogy leszámoljon azokkal, akik mindent elvettek tőle.

A Monkey Man április 5-én kerül a mozikba. Dev Patel már bizonyította, hogy remek színész, de idén áprilisban egy újgenerációs, tehetséges rendező születésének is szemtanúi lehetünk.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!