Arnold Swarzenegger első sorozata májusban debütál a Netflixen

Fubar - Arnold Schwarzenegger - Netflix - előzetes

Hiába a kor, úgy tűnik a ’80-as és ’90-es évek akcióhőseit más fából faragták, mert a hetvenen túl sem állnak le.

Sylvester Stallone után, akinek első sorozata, a Tulsa King tavaly debütált, Arnold Schwarzenegger az edzések mellett arra is szakított időt, hogy újra forgasson, ráadásul szintén egy sorozatban.

A FUBAR május 25-én debütál a Netflixen.

Hétfőn saját hírlevelében maga Arnold Swarzenegger jelentette be, hogy új sorozata, a FUBAR május 25-én debütál a Netflixen. A nyolcrészes akciókomédia egy apa-lánya páros körül összpontosul, akiket Schwarzenegger és a Top Gun: Maverickben megismert Monica Barbaro alakít, a cselekmény pedig akkor pörög fel, amikor rájönnek, mindketten a CIA-nak dolgoznak, és most társként kell együttműködniük.

“Bárhová megyek, az emberek azt kérdezik tőlem, hogy mikor fogok egy újabb nagy akcióvígjátékot csinálni, mint a Két tűz között. Nos, itt van” – mondta Schwarzenegger egy nyilatkozatában. “A FUBAR szétrúgja a segged és megnevettet – és nem csak két órán keresztül. Egy egész évadot kaptok. Öröm volt együtt dolgozni Nickkel, a Skydance-szel és a Netflix csapatával, hogy pontosan azt adhassuk a rajongóimnak, amire vártak” – tette hozzá.

“A sorozat az univerzális családi dinamikát dolgozza fel egy kémekkel, akcióval és humorral teli globális háttérrel” – ígérik az alkotók a hivatalos leírásban.

A széria alkotója és showrunnere, Nick Santora (Reacher), aki elmondása szerint maga is rajongója az egykori Terminátorból lett kaliforniai kormányzónak. “Arnold Schwarzenegger filmjein nőttem fel – apámtól mindig kértem pár dollárt, hogy elszaladhassak a moziba, és megnézhessem a világ legnagyobb sztárját a nagyvásznon -, ezért hihetetlenül izgalmas számomra, hogy Arnold első televíziós forgatókönyvét készíthetem el” – mondta Santora.

“Mindig is csodálkoztam azon, hogy Schwarzenegger hogyan tud vicces lenni, miközben még mindig szétrúgja a seggeket… ezért akartam, hogy a FUBAR egy hisztérikus, CIA-s kémvígjáték legyen, szívbemarkoló akcióval vegyítve. És ez mindez – és még annál is több.”

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!