Al Pacino őszintén beszélt élete legnehezebb időszakáról

Hamarosan Magyarországon is megjelenik a 84 éves Al Pacino Sonny Boy című memoárkötete, melyben a színésznagyság szakmai életének legválságosabb pillanataira is visszaemlékszik.

Al Pacino elmondása szerint nem a pénz hajtotta, amikor elkezdett színészkedni, így akkor sem különösebben foglalkozott a pénzzel, amikor elkezdett milliókat keresni olyan ikonikus filmekkel, mint A Keresztapa vagy A Sebhelyesarcú.

„Nem értettem, hogyan működik a pénz, ahogyan azt sem, hogyan épül fel egy karrier”

– írja. „Ez egy olyan nyelv volt, amit egyszerűen nem beszéltem.” Ám attól kezdve, hogy évente 400 000 dollárt fizetett egy kertésznek egy ház fenntartására, amelyben nem is lakott, egészen addig, hogy tudtán kívül 16 autót és 23 mobiltelefont fizetett, pénzügyei lassan kicsúsztak az irányítása alól.

„Őrült veszteségek sorozata” – mondja. „Az ajtó nyitva állt, és olyan emberek éltek belőlem, akiket nem is ismertem.”

Al Pacino későbbi pénzügyi problémáinak viszont nem a tapasztalatlanság volt az egyetlen oka: idővel rájött, hogy a könyvelője rosszul kezelte vagyonát, mígnem szinte teljesen csődbe ment. „Volt 50 millió dollárom, aztán semmim sem maradt” – írja.

Addigra Al Pacino már a hetvenes éveiben járt, és úgy gondolta, már nem lesz képes annyi pénzt keresni a színészkedéssel, mint karrierje csúcsán. Korábban olyan szerepeket vállalt el, amelyekhez érzelmileg is kapcsolódni tudott, függetlenül attól, mennyit keresett velük. De amikor a pénze elfogyott, kénytelen volt bármilyen szerepet elfogadni, amit felajánlottak neki. „A Jack és Jill volt az első film, amit azután forgattam, hogy elvesztettem a pénzem” – emlékszik vissza Al Pacino. „Őszintén szólva, azért csináltam, mert nem volt más lehetőségem.”

Al Pacino azonban talált egy módot arra, hogy valamit, amit mindig is szeretett, pénzkereseti forrássá alakítson: szemináriumokat kezdett tartani.

Emlékezett rá, hogy a 2000-es évek elején egyetemeket és főiskolákat látogatott, hogy a diákoknak meséljen karrierjéről, kedvenc könyveiről, drámaíróiról. Végül úgy döntött, hogy nyilvános szemináriumokat is tart, és rájött, hogy ez elég jól fizet ahhoz, hogy átvészelje a hónapot. „Elkezdtem utazni, és kiderült, hogy működik” – írja. „Az emberek eljöttek, mert még mindig volt népszerűségem.”

„Van az a mondás, hogy ne nézz vissza” – írja. „Nos, én visszanézek, és szeretem. Szeretem, amit látok. Szeretem, hogy léteztem.”