A Maffiózók-előzményfilm ütős eredettörténet helyett valami egészen mással szolgál

Végre itthon is műsorra tűzte az HBO minden idők legjobb televíziós sorozatának kikiáltott Maffiózók előzményfilmjét, A maffia szentjeit. A Tony Soprano fiatalkorát bemutató alkotást tűkön ülve várták a rajongók, amely aztán egyszerre hozott brutális nosztalgiát és zavart csalódást.

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Maffiózók az amerikai televíziózás Keresztapája: amit Francis Ford Coppola fél évszázaddal ezelőtt a gengszterfilmes klasszikusával megteremtett a szélesvásznon, azt David Chase-nek sikerült újradefiniálnia a képernyőn. Az HBO sikersorozata a maffiát és az egész olasz-amerikai kultúrát megmerítette az álmos külvárosi mindennapokban. A szappanopera felszínességét drámai mélységgel kerülte el, miközben tabuk nélkül boncolgatott olyan nehéz és ellentmondásos témákat, mint a bűnözés, a család, a nemi szerepek vagy a mentális betegségek.

A gengszterek tradicionális alakjából esendő átlagembereket faragott. Tette mindezt a televíziózás milleniumi reneszánszának hajnalán, amelyet a tévésorozatok térhódítása jellemzett.

Chase sorozata annakidején egyszerre mutatkozott be Harold Ramis hasonló tematikájú vígjátékával, a Csak egy kis pánikkal – amelyben a maffiafőnök Robert De Niro kér segítséget a pszichiáter Billy Crystaltól –, a Maffiózók azonban drámaiságával gyorsan kinőtt az ominózus nagyjátékfilm árnyékából. Hat évadon keresztül követhettük nyomon a pánikrohamokkal küzdő Tony Soprano ikonikus tévés keresztapává emelkedését. Hullámvölgyekkel tarkított életútjának megelőző szakasza azonban – nem feltétlenül rossz megoldásként – az anekdoták homályába burkolózott, amelynek tisztázására az alkotók tizennégy év után vállalkoztak. A maffia szentjei ütős eredettörténet helyett valami egészen mással szolgál.

Családi kör: Sopranók és Moltisantik Fotó: Warner Bros. Pictures

Az 1967-es nyár bizony más volt, mint bármelyik korábbi. Giuseppina Amerikába érkezése legalább annyira fölkavarta a DiMeo család mindennapjait, akárcsak a faji alapú zavargások Newark városát. Tony Soprano felnőtté válásának történelmi hátteréül szolgáló időszakot gyorsan vérbe fojtották a Nemzetőrség felfegyverzett katonái és harckocsijai, de már semmi sem maradhatott többé ugyanaz. Valami végérvényesen megváltozott. Dick Moltisanti végét a családon belüli erőszakossága okozza, Olaszországból hazahozott importált szeretője, a gyönyörű Giuseppina pedig Dick fia, Dickie oldalán – és persze karjai közt – keres vigaszt.

Ismerős mozdulat – Alessandro Nivola Dickie-ként A maffia szentjeiben Fotó: Warner Bros. Pictures

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a Maffiózók előzményfilmjének középpontjában nem az ifjú Tony, hanem a közkedvelt Dickie áll, aki nem más, mint a sorozatbeli Christopher Moltisanti édesapja. Dickie megnyilvánulásaiban és habitusában is mintha Tony reinkarnációja lenne (vagy fordítva): intelligens és karizmatikus vezető, aki igyekszik lojális lenni „mindkét” családjához, miközben vehemens természetének következményei miatt nyomasztja a bűntudat. Közben meggyűlik a baja a mind önérzetesebben viselkedő fekete bandákkal, akiket megcsap a történelem szele. Éppúgy pártfogásába veszi az unokaöccsét, ahogy teszi azt később Tony Christopherrel. Mind nehezebben tudja kielégíteni az apjától megörökölt szeretője, Giuseppina igényeit. Népszerűsége miatt Junior is egyre jobban megorrol rá.

Egy húron pendülve – Junior és Livia (Corey Stoll és Vera Farmiga) Fotó: Warner Bros. Pictures

Alessandro Nivola Dickie-ként megkapta élete szerepét. Derekasan meg is birkózott vele. Érdekes, hogy nem is annyira James Gandolfini gesztusait véltem felfedezni a játékában, mint inkább Al Pacinóét. Mint amikor rábeszéli Tony-t a lopott hangszórók elfogadására. A „kéz kezet mos” mozdulatát mintha a színészóriástól kölcsönözte volna. Nivolát is leiskolázza Leslie Odom Junior – nem véletlenül van már egy Oscar-jelölése –, aki Dickie fekete ellenlábasát, Harold McBrayert játssza. A filmben rendkívül hangsúlyossá teszik az afro-amerikaiak térnyerését a társadalomban éppúgy, ahogy az alvilágban. Megjelenik például egy jelenetben a prémgalléros drogbáró Frank Lucas is, akit Denzel Washington keltett életre Ridley Scott Amerikai gengszter című életrajzi filmjében. Akaratlanul is eljátszottam a gondolattal – talán az alkotók is? –, hogy mennyire menő lett volna már egy Washington cameo A maffia szentjeiben!

Az első „píszí” maffiafilm? (Leslie Odom Junior és Germar Terrell Gardner) Fotó: Warner Bros. Pictures

Bár minden tiszteletem Odomé – tényleg remekül játszik –, de háttérbe szorít mindenkit, köztük Michael Gandolfinit, akit édesapja tinédzserkori szerepében látni egyszerre hátborzongató és csalódást keltő élmény. A szemei és a mozdulatai az apjáéi, de hiányzik belőlük az erő. Állítólag Michael sokkal szenvedélyesebben játszotta a szerepet, tudatos döntés volt az alkotók részéről, hogy visszafogták az ifjú Tony indulatait a képernyőn. Azért vannak jelenetek, ilyen a telefonfülkés, amikor Tony sört akar szerezni a barátainak – a szőke csaj a társaságában Carmela, a leendő felesége –, amelyben mintha csak az apját, Jamest látnánk.

Hogy más miatt is mindig téged szúrlak le?! Jaj, te szegény! (Vera Farmiga és Michael Gandolfini) Fotó: Warner Bros. Pictures

A maffia szentjei legnagyobb dobása az óriási nosztalgiafaktora. Tudták ezt az alkotók is, így nagy körültekintéssel idézték meg a Maffiózók sorozat klasszikus figuráinak ifjúkori változatait. Vera Farmiga Liviája tűpontos, különösen a későbbi, elmérgesedő anya-fia konfliktus szemszögében. Corey Stoll Juniorja is mindent visz, főleg azután, hogy dob egy hátast a ravatalozó lépcsőjén. Imádnivaló John Magaro túlgesztikulált Silvio Dantéja, aki a film végére kiválasztja ikonikus parókáját vagy akár a melák Pussy Bonpensiero. A gyerek Tony a sorozatbeli fiára, AJ-re hajaz minden megnyilvánulásában. De még Tony húga, Janice is világosan felismerhető a göndör fürtjeivel.

Bűnösök és szentek Fotó: Warner Bros. Pictures

Nagy élmény e figurák beazonosítása, ennél már csak a sorozatbeli utalások, elrejtett húsvéti tojások (easter eggs) felfedezése szórakoztatóbb, melyekkel keresztül-kasul telepakolták az előzményt. Kezdve olyan tipikus helyszínekkel, mint Satriale húsboltja vagy a Holsten’s fagyizója (utóbbi a lezárás szimbólumává nőtte ki magát Tony életében), a klasszikus helyzeteken át, mint az iskolai pszichiáterrel történő beszélgetés, a figyelmeztető jelekkel, ómenekkel bezárólag, mint a karonülő Christopher sírása Tony közelében. Ebből fakadóan, bár előzményfilmről van szó, érdemes tisztában lenni a televíziós sorozat történéseivel. Különösen azért, mert a sorozatbeli visszaemlékezések, anekdoták kaptak most helyet – néha egészen új értelmezésben – az előzményben.

Valami már megint véget ér a Holsten’s Fagyizójában Fotó: HBO

Felemás képet nyújt A maffia szentjei – az eredeti cím (The Many Saints of Newark) a Moltisanti név angol fordításából ered. Majdnem minden benne van – még egy pazar utcai leszámolás és egy rendhagyó fogorvosi kezelés is –, amiért a Maffiózókat szeretjük, és mégsem. Nem csoda, hogy a rajongók egyik szeme sír, a másik nevet. Túl sok mindent bele kívántak passzírozni az alkotók e szűk két órába, és valahogy pont a lényeg, maga a kulcsfigura, Tony Soprano folyt ki az ujjaik közül. A maffia szentjei egy előzménytrilógia első epizódjaként állná meg igazán a helyét, amely Tony-nak a maffiacsaládba való befogadásáról és felemelkedéséről szól. Ennek függvényében a két további folytatásra lennénk igazán kíváncsiak! És a fene egye meg, tessék már Michael Gandolfinit elengedni a láncairól!

Bányász Attila