A Batmant játszó Ben Afflecknek meggyűlt a baja a denevérjelmezzel

Habár a világhírű színész-rendező egyetlen önálló Batman-filmben sem szerepelt, 2016 és 2023 között négyszer is magára öltötte a sötét lovag maskaráját. Ben Affleckben ma is vegyes érzelmek kavarognak, ha fel kell idéznie ezeket az esztendőket.
Ben Affleck 2016-ban, a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala című szuperhősfilmben bújt először a Denevérember bőrébe. Az akkor már Oscar-díjjal kitüntetett színész-rendező előtt gigászi elvárások tornyosultak, hiszen olyan színészektől vette át a stafétabotot, mint Michael Keaton, George Clooney, Christian Bale, vagy épp a közelmúltban elhunyt Val Kilmer. A közvélekedés szerint a világsztár „csupán” Bruce Wayne bőrében nyújtott átütő alakítást, a milliárdos agglegény éjszakai altegerójának szerepét viszont már nem hozta ugyanilyen pontossággal. Egyébként nem csupán a nagyérdemű, de Affleck is vegyes érzelmekkel gondol vissza arra a néhány esztendőre, amikor Gotham sötét lovagját alakíthatta a gyöngyvásznon. A híresség most új thrillere, A könyvelő 2. premierje kapcsán adott interjút a GQ-nak, melyben elárulta: egyetlen forgatáson sem tudott megbarátkozni a mozgásterét durván behatároló denevérmaskarával.
„Gyűlöltem az összes denevérjelmezt. Szörnyű volt ezeket viselni a forgatásokon” – vallotta be Affleck, majd hozzátette: a Batman-gúnyák sosem szellőztek normálisan, így a hőérzete gyorsan megváltozott, ha beléjük bújt.
„Ha egy ilyen jelmezt felveszünk, azonnal elkezdünk izzadni. Alig vettem fel, máris izzadtam, ha értitek, mire gondolok. Ez a maskara egyszerűen kipasszírozza belőled a vizet. Emiatt elég nehéz volt leforgatni ezeket a filmeket, hiszen tulajdonképpen végig melegem volt. Az ember nem is érzi át a heroikus pátoszt, hiszen szinte rögtön kimerül, és tapicskol az izzadságban” – fogalmazott a világsztár.
Ma már talán kevesen emlékeznek rá, de nem Affleck volt az egyetlen Batman-színész, aki ilyesfajta problémákkal küzdött. Christian Bale, aki Christopher Nolan Batman-trilógiájában (Batman: Kezdődik, 2005; A sötét lovag, 2008; A sötét lovag: Felemelkedés, 2012) játszotta el a köpenyes kereszteslovagot, a 2008-as epizód több jelenetében is nehézkesen, szinte már orrhangon kommunikált, ugyanis a maszk nemes egyszerűséggel befogta az orrát. Michael Keaton, aki Tim Burton klasszikus Batmanjében (1989) és annak folytatásában, a Batman visszatérben (1992) formálta meg a világhírű szuperhőst, a jelmezt viselve csak úgy tudta elfordítani a fejét, ha az egész testével a kívánt irányba fordult – ez a kellemetlenség pedig a maskara kivitelezéséből adódott.
Ben Affleck a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala mellett a Suicide Squad – Öngyilkos osztagban (2016), Az Igazság Ligájában (2017) és a Flash – A Villámban (2023) is eljátszotta a Denevérembert. Önálló Batman-filmben azonban sosem bizonyíthatott.
A könyvelő második részét április 24-étől játsszák a hazai mozik. Gavin O’Connor 2016-ban bemutatott, nagy siker övezte thrillerjének folytatásában Affleck Jon Bernthal, J.K. Simmons és Cynthia Addai-Robinson partnereként tér vissza a vászonra.