30 éve még sci-finek tűnt, ma már a digitális rémálmunk

Sandra Bullock hackerek elől menekül, Angelina Jolie piercinges zsenik közt feszít, miközben a világháló még gyerekcipőben jár. Két kultfilm, ami harminc éve már mindent tudott arról, amiben ma élünk – csak mi még nem sejtettük.

1995-ben még újdonság volt egy e-mail érkezése. Ma csak legyintünk egy új értesítésre, de akkoriban egy hangos „Apa, kaptál egy e-mailt!” bekiabálás a nappaliból teljesen reális jelenet volt – sőt, filmszerű. Pont így nyit a Zaklatás (Disclosure) című mozi is Michael Douglas főszereplésével, amely ugyan nem vált klasszikussá, de tökéletesen dokumentálja, milyen egzotikusnak tűnt akkoriban az internet.

Ebben a digitális felfedezőkorszakban érkezett két film, ami mára kultikussá vált: az Adatrablók (Hackers) és A hálózat csapdájában (The Net). Nem voltak kasszasikerek, mégis elindítottak valamit. Olyan korszakot rögzítettek, amelyben a világháló hirtelen a sci-fi-ből a mindennapok része lett.

A hálózat csapdája című filmben Sandra Bullock egy rendszerelemzőt alakít, akinek ellopják a személyazonosságát – mielőtt még a legtöbben egyáltalán hallottak volna a digitális identitás fogalmáról. A film eredetileg egy sokkal ártalmatlanabb történetként indult volna, egy nő kamu önéletrajzzal próbál állást szerezni, mígnem a hacker, akit segítségül hív, megszállottá válik. A forgatókönyvírók azonban a második verzióban már arra építettek, mi történik, ha valakit az online térből egyszerűen „kitörölnek”. A sztori alapját egy könyv adta, ami a digitális árnyék fogalmáról szólt – arról, hogy a világháló hogyan formálhatja át az identitásunkat. A film így lett a paranoia és a digitális kiszolgáltatottság előfutára.

Az Adatrablók ezzel szemben nem ijesztgetni akart – inkább ünnepelte az internet anarchikus szabadságát. Angelina Jolie, Jonny Lee Miller és Matthew Lillard karakterei tinédzser hekkerek, akik a szabályok helyett a kreativitásra építenek. A film tele van túlzó vizualitással, neonfényekkel, futurisztikus szerkókkal – és persze csipetnyi naivitással.

A két film közül A hálózat csapdájában vált időtállóbbá, főként azért, mert elkerülte a korszak legnagyobb buktatóját, a túlzott VR-mániát. Akkoriban szinte minden film próbálta beleerőltetni a virtuális valóságot, mintha biztosra mentek volna, hogy pár éven belül mindenki sisakban fog dolgozni.

Ehelyett A hálózat csapdájában csendben, de pontosan mutatta be, hová vezethet, ha az életünk digitális másolatai túl könnyen szerkeszthetők – és milyen védtelenek vagyunk, ha az online térben valaki elvágja a létezésünkhöz szükséges „kábeleket”.

„Az egész életed a számítógépen van” – hangzik el Sandra Bullock szájából a film egyik kulcsmondata. Harminc évvel később ez már nemcsak figyelmeztetés, hanem alapállapot. Ami a kilencvenes évek végén sci-fi volt, az mára valósággá vált és az adataink, személyiségünk, kapcsolataink és pénzügyeink mind digitálisan léteznek – és törölhetők.

A hálózat csapdájában már akkor megsejtette azt is, amit ma AI-deepfakeként és dezinformációként ismerünk, hogy az igazság, ha online formában létezik, bármikor manipulálható. Minél inkább a gépekre bízzuk a valóságot, annál könnyebb átírni.

A két film még úgy mutatja be az internetet, mint egy külön világot. Egy helyet, ahová belépsz, majd kilépsz. Ma már nincs ilyen határ. Az internet nem egy dimenzió – hanem az alapréteg, amin minden fut, beleértve kapcsolatokat, munkát, szórakozást, vásárlást, politikát, emlékeket, döntéseket.

És épp ez az, ami miatt sokan újra vágynak arra, hogy „kikapcsolódjanak” – szó szerint. A hálózat csapdája végén Sandra Bullock karaktere egyszerűen sétál egyet. Kimegy a természetbe. Végre valóban offline.