2022 legnagyobb kasszasikerei: váratlan fordulat az élen

Top Gun: Maverick - Porsche

2022-ben végre újra szélesvásznon élvezhette a közönség a filmeket, és ugyan 40 százalékkal kevesebb film készült, mint a pandémiát megelőzően 2019-ben, így is akadt néhány olyan alkotás, ami több száz millió dollárt kapart össze a jegypénztáraknál, sőt, három mozi az egymilliárd dolláros álomhatárt is átlépte.

A Box Office Mojo december 28-án tette közzé legfrissebb adatait az évre, amiből kiderült, hogy mely filmeket szerették legjobban a nézők. Külön érdekesség, hogy a James Cameron-féle Avatar: A víz útja mindössze december 16-án került a mozikba, de ilyen rövid idő is elég volt ahhoz, hogy átlépje az egymilliárd dolláros bevételt – harmadikként idén -, tehát valószínűleg januárban továbbra is vonzani fogja a nézőket, és tovább tudja majd növelni a bevételeket. Kell is neki teljesítenie, mivel a rendező számításai szerint 2 milliárd dollárnál hozná vissza a film a költségeit, más szakértők szerint az 1,5 milliárd dollár is elegendő lenne erre.

De még így is elmarad a világ legtöbb bevételt generáló filmjétől, ami nem más, mint az első Avatar mozi 2009-ből. Az akkor korszakalkotónak számító mozi 2,922 milliárd dollárt hozott a jegypénztáraknál, és a 2019-es Bosszúállók: Végjáték sem tudta letaszítani a trónról, hiába a 2,797 milliárd dolláros bevétel.

A lista csúcsára szintén egy folytatás került fel, 1986 után Tom Cruise ismét Maverick bőrébe bújt, az emberek pedig odavoltak érte, a Top Gun: Maverick május 27-i bemutatója után 1,48 milliárd dolláros bevételre tett szert. A harmadik film, aminek sikerült idén átlépnie a bűvös határt, a Jurassic World: Világuralom volt. Ebből is egyértelműen látszik, hogy a járvány után még nem tért magához a filmipar, 2019-ben ugyanis kilenc film is volt, ami egy milliárd dollár feletti bevétellel büszkélkedhetett.

10. Sonic, a sündisznó 2.


Premier: április 8.
Bevétel: 402 millió dollár

9. Legendás állatok: Dumbledore titkai

Premier: április 15.
Bevétel: 405 millió dollár

8.Thor: Szerelem és mennydörgés


Premier: július 8.
Bevétel: 760 millió dollár

7. Batman


Premier: március 4.
Bevétel: 770 millió dollár

6. Fekete Párduc 2.

Premier: november 11.
Bevétel: 803 millió dollár

5. Minyonok: Gru színre lép


Premier: július 1.
Bevétel: 939 millió dollár

4. Doctor Strange az őrület multiverzumában


Premier: május 6.
Bevétel: 955,7 millió dollár

3. Jurassic World: Világuralom


Premier: június 10.
Bevétel: 1,001 millió dollár

2. Avatar: A víz útja


Premier: december 16.
Bevétel: 1,03 millió dollár

1. Top Gun: Mavereick


Premier: május 27.
Bevétel: 1,48 millió dollár

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!