16 év után újra közös filmen dolgozik Denzel Washington és Ridley Scott
Tizenhat évvel ezelőtt mutatták be a közönségkedvenc Amerikai Gengsztert, ami azóta is Denzel Washington egyik legjobb filmjének számít. Azt a filmet, akárcsak a Gladiátort és a nemrég bejelentett folytatását, Ridley Scott rendezte, így tizenhat év elteltével a két A-listás hollywoodi filmes újra együtt fog dolgozni.
A 2000-es Gladiátor ugyan sokak kedvence volt, és már hosszú ideje mentek a találgatások, hogy lesz-e folytatása az Oscar-díjas alkotásnak. Több nyomós ok is volt erre, hiszen nemcsak, hogy 460 millió dollárt hozott a film a jegypénztáraknál, de 12 Oscar-díjra is jelölték, amiből végül ötöt hozott el.
A találgatásoknak pár hónappal ezelőtt lett vége, amikor nyilvánosságra hozták a hírt, érkezik a Gladiátor 2, bár a főszerepben érthető módon nem Russel Crowe-t (aki a 73. Oscar gálán alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó arany szobrot) és Joaquin Phoenix-et láthatjuk majd.
Azt már január óta tudni lehet, hogy a Volt egyszer egy nyár című filmben nyújtott alakításáért frissen Oscarra jelölt Paul Mescal fogja alakítani a főszerepet. Azt is tudni lehet, hogy a második rész ténylegesen folytatja az elsőt, tehát mivel Maximus Decimus Meridius a Gladiátor végén meghal, Mescal Luciust, Maximus szerelmének, Lucilla (Connie Nielsen alakítja) már felnőtt fiát játssza majd. A 2000-es film végén ugye Commodus császár, aki egyúttal Lucius nagybátyja – és nem mellesleg Marcus Aurelius fia volt, aki megölte saját apját a trónért -, a gladiátor ringben találja magát a halálosan megsebesült Maximussal, aki halála előtt még sikeresen felnyársalta a szimpatikusnak nem nevezhető császárt. Maximus tettével megmentette Luciust és Lucillát, miközben megbosszulta saját családja halálát, és ezzel nagy benyomást tett a fiatal fiúra.
Néhány nappal ezelőtt pedig több hír is napvilágot látott a többi stábtaggal kapcsolatban. Például a hírek szerint Mescal mellett egy másik fiatal tehetség, A sziget szellemeiben nyújtott alakításáért BAFTA-díjjal és Oscar-jelöléssel kitüntetett Barry Keoghan is felbukkanhat a Gladiátor 2-ben, hiszen tárgyalásokat folytat a Paramount Pictures-szel Geta császár szerepére.
A legnagyobb durranás pedig, hogy a pletykák szerint Denzel Washington is csatlakozik a produkcióhoz.
Állítólag, miután Mescalt leszerződtették a szerepre, az alkotók szerettek volna egy nagy sztárt is a produkcióba, így esett Washingtonra a választás. Washingtont mindig is szoros szálak fűzték nemcsak Ridleyhez, hanem a Scott családhoz, hiszen 2012-ben bekövetkezett halála előtt Ridley testvérének, Tony Scottnak több filmjében is szerepelt. Az utolsó esély és A tűzben edzett férfi után 2007-ben kapta meg Ridley Scott Amerikai gengszter című krimijében a főszerepet (és ellenfele épp Russell Crowe volt).
Az azonban egyelőre titok, hogy Washingtont milyen szerepben láthatjuk a Gladiátor folytatásában. Ami viszont biztos, hogy a forgatókönyv már elkészült, és március végén kezdődik a forgatás. A filmet 2024. november 22-én fogják bemutatni a mozikban.