Az internet imádja a Chris Hemsworth és Tessa Thompson rebrandingelt Men in Blacket

men in black

Három rész után az alkotók úgy ítélték, hogy a Will Smith – Tommy Lee Jones párosának dinamikájára építő sztori már kifújt, így új karakterekkel frissítették a szmokingos ügynökök táborát: ezúttal Chris Hemsworth és Tessa Thompson kergeti a világ leigázására törő űrlényeket, ráadásul New York helyett London utcáin – az internet pedig máris megőrül az új felállásért.

Bár K és J ügynöktől elbúcsúztunk, az előzetes alapján nem fogunk csalódni a Men in Black saga negyedik epizódjában sem, amely ugyan nem hoz újat a már megszokott világmegmentős-űrlényes műfaj helyzetkomikumra és akciójelenetek szabályos váltakozását alkalmazó narratívájához képest, ez mégis épp elégnek tűnik ahhoz, hogy egy este beüljünk a moziba, és elfelejtsük a való világ nyűgjeit, miközben a gonosz űrlények elől sikítozva menekülők bőrébe bújjunk. Lesz sok űrlény, nagy villogó fegyverek, fekete napszemüvegek és izgalmasan vágott üldözős jelenetek – na meg persze a világot is meg kell valakinek mentenie, bár ezúttal nem Amerikát, hanem Európát szemelték ki a földönkívüliek az emberiség likvidálásának céljára.

A MIB:International helyszíne London lett, ahol Chris Hamsworth és Tessa Thompson, azaz H és M ügynök veszik át a stafétát, az internet népe pedig már most megőrül az újonc Thompson és Thor párosán. Hogy egész pontosan mik azok a csápos űrszörnyek akikkel meg kell küzdeniük, hivatalosam 2019. június 14-én fog kiderülni.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!