A tavalyi 13,5 százalékos forgalomnövekedés után a Budapest Airport már korábban bejelentette, hogy a következő két év folyamán látványos beruházásokra lehet számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A repülőtér üzemeltetője tegnap bejelentette, hogy idén tavasszal újabb 6,5 milliárd forintot fordít a meglévő terminál épületek fejlesztésére.

Önkiszolgáló poggyászfeladás, megújult biztonsági ellenőrzés és kényelmesebb várakozás.

Szarvas Gábor közösségi kapcsolatokért felelős igazgató a fejlesztést a megnövekedett utasigényekkel magyarázta, mert az elmúlt években tapasztalt, az európai átlagot meghaladó növekedés az előrejelzések szerint folytatódni fog. Bár a repülőtér 225 milliárd forintból új terminált is épít, ez csak 2024-re készül el, addig a már meglévő épületeket is modernizálni kell.

Közel 15 millió utas fordult meg tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami 13,5 százalékos forgalomnövekedést jelent az előző évhez képest.

Huszka Péter forgalmi igazgató az újításokat sorolva az MTI-nek elmondta, hogy a nyári szezonra háromszor annyi mosdó áll majd rendelkezésre, megújulnak az utastájékoztató rendszerek, kijelzők, és új információs táblákat helyeznek ki. Kiemelte, hogy az A és B terminálon is lesz egy kijelző, amely az utasbiztonsági ellenőrzéshez való sorban állás idejét mutatja majd.

Újdonság lesz továbbá, hogy áprilisban önkiszolgáló csomagfeladó rendszereket telepítenek a terminálokra, így az utasok saját maguk is feladhatják majd a poggyászaikat. Ebbe a Ryanair, a Wizz Air, a Lufthansa és az Air France-KLM-et is bevonják majd.

A csomagosztályozó kapacitásait a repülőtér mintegy 30 százalékkal növeli a nyári csúcsidőszakra, ehhez a Skycourt épülete előtt, a forgalmi előtéren egy ideiglenes épületet alakít ki.

Szabó István, a repülőtér biztonsági igazgatója mindezt azzal egészítette ki, hogy az A és B oldalon is eggyel több utasbiztonsági ellenőrző sáv kerül üzembe, megnövelik a váró területét és hosszabb röntgeneket szereznek be, hogy egyszerre több utast tudjanak kiszolgálni. Ezekkel a fejlesztésekkel a tervek szerint a várakozási idő csúcsidőszakban várhatóan nem éri majd el a fél órát.Emellett a rendőrséggel együttműködve automata beléptetőkapukat is telepít majd a repülőtér, ezzel növelve az érkező utasok ellenőrzésének kapacitását. A tervezett fejlesztéseket a Budapest Airport még a nyári csúcsidőszak előtt megvalósítja.