Barabási Albert-László: Ijesztően közel a csúcs, elkerülhetetlen, hogy két hónapra lezárjuk a világot

Barabási Albert-László - koronavírus hálózati probléma

A világhírű hálózatkutató, Barabási Albert-László saját Facebook-posztjában figyelmeztet mindenkit arra, hogy miért is kell nagyon komolyan venni a koronavírus terjedését.

Barabási Albert-László a komplex hálózatok elméletének kutatásával vívott ki magának nemzetközi elismerést, és ma már az egyik legsikeresebb magyar kutatóként tartják számon. A legrangosabb szakmai lapokban, illetve tudományos folyóiratokban publikál. Többek között a Magyar Tudományos Akadémia és az Akademie Europeae külső tagja, az egyesült államokbeli Northeastern Egyetemen működő Komplex Hálózati Kutatóközpont vezetője.

“Azért tudhattam, hogy mi fog történni, mert a bostoni Network Science Institute-ban, ahol dolgozom, a hálózatelmélet segítségével a kollégáim évek óta pontosan meg tudják jósolni az épp aktuális vírusok terjedését. Követték a Zikát, az Ebolát, és most épp a koronavírus van soron” – fogalmaz a szakértő.

A koronavírus járvány terjedése hálózati probléma

Barabási Albert-László emlékeztet arra is, hogy a koronavírus és a vírus következtében kialakult járvány egy hálózati probléma, ezért a terjedés lassításához és a járvány kontroll alatt tartásához hálózati módszertanra van szükség.

“A laborban február óta tudjuk, hogy március közepén le fog állni a világ. Sok barátomnak említettem ezt már hetekkel ezelőtt, de még számomra is nehéz volt felfogni, hogy ez pontosan mit jelent. Most már kezdjük látni– nehéz két hónap lesz, és a java még hátra van.” – figyelmeztet.

Barabási Albert-László azzal az őszinte kijelentéssel kezdi a bejegyzést, hogy a következő hónapokban nagy valószínűséggel ő maga is fertőzötté fog válni. A professzor mégsem emiatt aggódik igazán, bízik abban, hogy az immunrendszere győzni fog. Az idős hozzátartozókat viszont csak a szigorú szabályozások betartásával lehet megvédeni.

“Mégis nagyon aggódom a vírus miatt… Nem magam miatt, hanem az édesanyám miatt.

A vírus terjedése a szakértő szerint megállíthatatlan, csak lassítani lehet. Ahol tíz beteg van a kórházban, ott már minden valószínűséggel a hálózati számítások szerint ki lehet mondani, hogy már több száz fertőzött él a közösségben.

“Sokan soha nem is tudják meg, hogy fertőzöttek voltak, mert nem voltak szimptómáik. Viszont rajtuk keresztül is terjed a vírus” – teszi hozzá a világhírű tudós, majd így folytatja: “Már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését. Az Ebolát ki lehetett így irtani, de a koronavírus túlságosan fertőző és már túl elterjedt.”
Miért van akkor égetően nagy szükség a korlátozásokra és az egyéni fegyelemre?

“Ha megállíthatatlan, akkor miért nyomjuk be a társadalmi féket? Miért zárjuk be az iskolákat, miért taszítjuk a világ gazdaságát recesszióba?”

– teszi fel a kérdést, amit a professzor egyúttal meg is magyaráz: “Egyetlen ok miatt: hogy lelassíthassuk. Mert ezáltal megmenthetjük a szüleinket, a nagyszüleinket és néha magunkat is. És a csúcs ijesztően közel van. Heteken belül tízezrek lesznek megfertőzve, ha nem teszünk semmit. Olaszország példáján látjuk, hogy mi történik, ha elszabadul a vírus. Kapacitás hiányában az orvosok kénytelenek élet és halál fölött dönteni, egyes pácienseken segíteni, másokat eszköz hiányában elengedni. Mindenki, akinek idős vagy beteg van a családjában, szomszédjában, házában, felelősséggel tartozik. Ne vigyétek haza a vírust! Értessétek meg velük, hogy a veszély rájuk nézve nagyon is reális! Győződjetek meg, hogy van élelmiszerük, és ha nincs, vásároljatok be számukra! Segítsetek nekik, hogy izolálódhassanak a következő két hónapban! És tegyetek meg mindent, hogy ne terjesszétek a vírust, ezzel csökkentvén az egészségügy terhelését” – javasolja Barabási Albert-László, majd így zárja a figyelmeztetést:

“Ha most mindnyájan komolyan vesszük a COVID-19-et, elkerülhetjük, hogy egyszerre legyünk betegek. Így maradhat ellátás és oxigén azok számára, akiknél súlyossá válik a fertőzés.”

A teljes bejegyzés itt érhető el.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!