Változtatnál az életeden? A kutatások szerint megéri!
Egy ilyen kaliberű elhatározás nem egyik napról a másikra születik meg, és olykor fájdalmas is lehet a folyamat, de a kutatók szerint megéri.
Egy ilyen kaliberű elhatározás nem egyik napról a másikra születik meg, és olykor fájdalmas is lehet a folyamat, de a kutatók szerint megéri.
A megérzés az a megfoghatatlan sugallat, amely szembemegy a logikával, mégis mindig igaza van. Amit mindig elhessegetsz, aztán mindig megbánod, hogy nem hallgattál rá. A megérzés nem egy fantazmagória és nem is álmodozás vagy épp paranoia előjele szerint. A megérzés létezik, és egy kis gyakorlással hű tanácsadóvá teheted.
Válságban a kelet-európai vezetők sztereotíp mintapéldánya, aki rövidlátása miatt retteg és a rettegése miatt kapkod, ennek pedig az amúgy sem értett marketing büdzsé szokta elsőként kárát látni.
Tom Hanks egy első hallásra igen egyszerű szabály mentén építette hírnevét és életét, ami meglepő lehet, tekintve, hogy a világ egyik legudvariasabb embere hírében áll.
Jeff Bezos egyszer azt mondta a Twitter korábbi vezérigazgatójának, Dick Costolónak, aki 2010 és 2015 között irányította a vállalatot, hogy a jó vezető bízik a megérzéseiben.
Így dönts magabiztosan a leglehetetlenebb helyzetben is.
A 61 éves színésznő Berlinben egy díjátadó gálán idézte fel az 1992-es Elemi Ösztön híres jelenetét, ami megváltoztatta az életét.
Így dönts magabiztosan a legnehezebb döntési helyzetben is!
Kockáztatni, kockázatot vállalni nem mindig egyszerű. Felelősség, ismeretlen, a kudarc és a siker lehetősége, de garancia egyikre sincs. Van, akinek zsigerből jön és a kockázatvállalás… Tovább olvasom »Hétfői motiváció – 11 motiváló gondolat a kockázatról
Döntés és felelősségvállalás. Minden héten, minden nap, minden órában vannak bizonyos dolgok, melyek között dönteni kell, ezekért a döntésekért pedig vállalni kell a felelősséget. Ilyen… Tovább olvasom »8 figyelmeztető jel, hogy túlhajtottad magad!