A kackiás bajusz

„Félre bajusztalan száj!
Orrom alatt ne piszkálj.
Bajusz kell a magyarnak:
Hogyha csókot akarnak.”

(Magyar nóta)

Állítólag a végénél felkunkorodó bajusz egy ambiciózus, magamutogató emberről árulkodik, a felfelé pödört bajusz viselője barátságos, szereti, ha igazat adnak neki, míg a lefelé göndörödő bajusz tulajdonosa nyugodt lelket takar. A légy bajusz többnyire a sznobok megkülönböztető sajátja lenne, míg a vékony bajusz a játékos kedvű világfiaké. A császár bajusz a kedves, joviális emberek viselete, a bajusz nagy mérete pedig maga a hűség és a jellemesség kifejezője. A jó természettel megáldott férfiak felfelé pödörgetve játszanak a bajuszukkal, a rosszkedvű, mogorva emberek viszont lefelé sodorják azt. Sportolóknál régebben a rövid, szúrós bajusz dívott, a komornyikokat pedig hosszú, selymes, széles bajuszukról lehetett felismerni. Az előremutató kefe bajusz viselőjének a látása meg fog gyengülni előbb-utóbb, míg ha egy lánynak esetleg pelyhedzik valami az orcája felett, abból arra lehet következtetni, hogy férjhez menetele esetén ő fog uralkodni a családban. azon férfi, kinek bajuszából akár egyetlen szőrszál egyenesen kilóg a többi közül, csaknem bizonyos, hogy rövid időn belül veszekedni fog valakivel – olvashatunk a bajusz gazdag irodalmában ilyen és hasonló, reprezentatívnak éppen nem nevezhető felmérések nyomán keletkezett megfigyelésekről.

Emlékezzünk meg e helyütt most tisztelettel a legdrágább bajuszról, mely „műtárgy” 25.800 euróért kelt el 2004 – ben a Christie’s árverésén. Nem brillekkel való díszítettség, vagy egy túlszárnyalhatatlan hosszméret verte fel ily magasra az árát, hanem tulajdonosának személye, aki – anno – az arcát adta hozzá. Charlie Chaplin – ről illetve a már ikonikussá vált bajszáról van szó, amelyet 1940 – ben A diktátor című filmjének forgatásán – „nem tűrhetem, hogy Hitler ellopta a bajuszomat” indoklás mellett – ragasztott az orra alá.

Egy hétköznapi férfiúi arcszőrzetre persze már ingyen is szert tehet a férfiember, csak egyszerűen nőni kell hagyni.

A fenti példákból is látható, hogy alig egy évszázaddal ezelőtt mennyire meghatározta egy férfi, társadalmi vagy ideológiai hovatartozását a bajuszviselet. Kis túlzással kijelenthetjük, hogy a bajusz viselőjét akár a fürdőben is be tudták azonosítani a „bajuszviseletben” jártas polgárok.

Nincs még egy ilyen férfiúi viselet – talán az utóbbi évszázadban a haj kivételével – ami ennyire „beskatulyázta” viselőjét.

Az utóbbi időben a bajusz méltánytalanul szorult a férfiviselet perifériájára.

Az utóbbi időben reneszánszát éli külföldön is a borbélyszakma feltámasztása. Talán ez és az a tudat, hogy egy férfi is változtathat arca karakterén, pusztán egy jól nyírt bajusz, vagy szépen beretvált szakáll segítségével – és mindezt anélkül, hogy plasztikai sebész kése alá feküdne – újra fókuszba helyezi ezt a szőrzetet.