Marozsán menetelésére az ATP is felfigyelt

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.03.27 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Marozsán menetelésére az ATP is felfigyelt

A férfi teniszezők versenyeit szervező ATP is felfigyelt Marozsán Fábián menetelésére a miami 1000-es tornán és a honlapján rövid interjút készített a magyar játékossal.

Az ausztrál Alex de Minaur elleni, közép-európai idő szerint szerda hajnalban játszott nyolcaddöntős mérkőzése előtt közétett miniinterjú felvezetéseként a honlap azt emelte ki a 24 éves magyar teniszezőről, hogy egy évvel ez előttig még egyetlen ATP-versenyen sem lépett pályára, azóta viszont rendszeres résztvevője a sorozat tornáinak, Miamiban pedig a 16 közé kerülésével a legjobb 50 közé lépett előre az élő világranglistán.

A De Minaur elleni sikerrel az élő rangsorban már 38. Marozsán negyedik ATP 1000-es viadalán szerepel most, és eddig valamennyin bejutott legalább a nyolcaddöntőbe.

A rövid kérdez-felelekből kiderül, hogy Marozsán, ha tehetné, Jason Stathammel vacsorázna együtt, mert nagyon kedveli a brit színészt, kedvenc filmje pedig vele a Feláldozhatók, míg eddigi legjobb teniszen kívüli élménye egy évekkel ezelőtti törökországi nyaralás volt a barátaival.

Marozsán teniszkarrierje eddigi legjobb pillanatának az tartja, amikor ráeszmélt, hogy bekerült a legjobb száz közé a világranglistán. Ha csak egy dolgot érhetne el a sportágban, akkor az egy Grand Slam-diadal volna, kedvenc városa Melbourne, a sportágnak köszönhető „legmenőbb” dolognak pedig azt nevezte, hogy a legnagyobb stadionokban léphetett már pályára, azok közül pedig a római a kedvence.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!