Marozsán elárulta, mire számít Alcaraz ellen

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.03.12 | Sport | Olvasási idő: 3 perc
Marozsán elárulta, mire számít Alcaraz ellen

Tavalyi szenzációs római diadalához képest ezúttal más meccsre számít a címvédő Carlos Alcaraz ellen Marozsán Fábián, aki kedden csap össze a spanyol játékossal az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.

„Persze örültem, hogy a visszalépett Alexei Popyrin helyett a szerencsés vesztes Jurij Rodionovval kerültem szembe, aztán a második körben a 24. kiemelt Nicolas Jarry már keményebb dió volt. Ő nagyokat szervál és gyorsan játszik, a mérkőzés elején elég tanácstalan voltam. Nem játszottam jól, és csak az utolsó pillanatban tudtam visszakapaszkodni. Ez a fordítás, amely elég ritka ezen a szinten, nagy lendületet adott Thiago Seyboth Wild ellen, aki előzőleg alig vesztett gémet, de nekem nagyon jó napom volt” – idézte fel a 24 éves teniszező az MTI kérdésére.

Marozsán szerint a keddi, Alcaraz elleni találkozó alighanem teljesen más meccs lesz, mint tavaly Rómában, amikor salakon az év meglepetését okozva megverte az akkor világelső játékost.

„Egyrészt ismer már engem, és biztosan készül rám. Másrészt kemény pályán nem lehet annyira variálni a játékot, például szögeket ütni vagy ejteni. Itt most bum-bum tenisz lesz, erőből fogunk játszani, és ha valaki ezen a borításon mentálisan vagy fizikálisan lassú, akkor könnyen elmennek az ütések, mert nagyon kevés az idő” – magyarázta a Hajdúszoboszló SE sportolója, hozzátéve, számítania kell arra, hogy a kétszeres Grand Slam-bajnok megpróbálja „bedarálni” őt.

Elmondta, nézte a húszéves Alcaraz eddigi találkozóit, végig óriási tempót diktált, szinte elvette a levegőt riválisaitól, és ilyenkor mindenkinek nehéz dolga van ellene. Még a 31. kiemelt, korábbi top 10-es Felix Auger-Aliassime-nek sem volt ötlete az előző fordulóban a spanyollal szemben.

Marozsán Fábián kifejtette, azon lesz, hogy ellenfele minél kellemetlenebbül érezze magát a pályán, és első lépésben szeretne egy szettet hozni ellene, illetve ha van rá mód, akkor természetesen nyerni is.

„Én még csak nem is edzhetek a centerpályán, ahol ő a meccseit vívja, úgyhogy teljesen új lesz nekem a környezet. Tavaly olyan volt legyőzni őt, mintha megnyertem volna a lottóötöst, de attól még remélem, hogy másodszor is sikerülni fog” – tette hozzá.

Marozsán a 2023-as római és sanghaji verseny után harmadszor jutott a 16 közé 1000-es tornán.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!