Stankovic: vérrel, verejtékkel, a végsőkig küzdöttünk

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.12.01 | Sport | Olvasási idő: 3 perc
Stankovic: vérrel, verejtékkel, a végsőkig küzdöttünk

Dejan Stankovic vezetőedző szerint annak köszönhető, hogy a Ferencváros az utolsó pillanatban Aleksandar Pesic bombagóljával megszerezte a győztes gólt a Cukaricki vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga ötödik fordulójában, hogy csapata vérrel, verejtékkel a végsőkig küzdött.

„Egy emberként vérrel, verejtékkel küzdöttünk a végsőkig. Ha így harcolunk, akkor annak meglesz az eredménye, ahogy most is megvolt” – mondta 2-1-re megnyert találkozót követő sajtótájékoztatón a szerb tréner.

„Együtt nyerünk, együtt kapunk ki” – tette hozzá.

A játékosként Bajnokok Ligája-győztes mester szerint olyan nem fordulhat elő, hogy öt perc után a csapat elveszti a játéktervét és nem tartja magát a megbeszélt taktikához. Mint fogalmazott, a szünetben nem is trénerként, hanem testvérként, barátként, apaként szólt a futballistákhoz, de az ott elhangzottakról úgy nyilatkozott, hogy annak az öltözőben kell maradnia. Hozzátette, tetszett neki a csapat reakciója, mert az utolsó 53 percben formációt is váltottak, támadtak, és próbálták megváltoztatni a meccs menetét, amely végül sikerült.

„Apró dolgok döntenek akár az én sorsomról, akár a klub céljainak eléréséről. Katona Bálint példája mutatja, hogy minden játékos fontos a csapatban. Eddig nem játszott, most pedig fontos szerepe volt a fordításban. Nem történik semmi, ha valaki nem játszik egy meccset, mert 60-70 találkozó van egy idényben. A fontos az, olyan állapotban kell lenni, hogy ha lehetőséget kap, akkor készen álljon” – mondta az egyenlítő találatnál gólpasszt adó U21-es válogatott futballistáról Stankovic, aki a lecserélt Adama Traoré sérülésének súlyosságáról nem tudott beszámolni, csak annyit jegyzett meg, hogy a szünetben még nem volt problémája.

A ferencvárosi tréner dicsérte az ellenfelet is, a Cukarickit jó csapatnak nevezte, amely sok tehetséges fiatalt foglalkoztat. Úgy vélte, a Ferencvárosnak jobban kellett volna kezdenie, de a második félidőt már uralta.

A Ferencváros két hét múlva az utolsó fordulóban az éllovas és már továbbjutott olasz Fiorentinát fogadja.

A magyar bajnok sikerrel csoportelsőként a nyolcaddöntőbe lépne, míg egy ponttal játszania kellene a 16 közé kerülésért az Európa-liga egyik csoportharmadikjával, vereség esetén pedig még kieshet.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!