Szoboszlaiék ismét legyőzték Kerkezéket

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.11.02 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Szoboszlaiék ismét legyőzték Kerkezéket

Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool FC a labdarúgó angol Ligakupa nyolcaddöntőjében ismét legyőzte a Kerkez Milost is foglalkoztató Bournemouth csapatát.

Az első félidőben Cody Gakpo találatával szerzett vezetést a vendég Liverpool, amelyben a magyar válogatott csapatkapitánya is kezdőként lépett pályára, majd a 35. percben 15 méterről célozta meg a kapu bal alsó sarkát, ám néhány centiméterrel elvétette.

A másik oldalon az utóbbi időben a nemzeti együttes alapemberének számító Kerkez Milos sem tétlenkedett, szabálytalan belépőjét pedig az 53. percben egy sárga lappal jutalmazta a játékvezető. A folytatásban egyenlítettek a hazaiak, ám előnyük csak hat percig tartott, ekkor a vendégek újra átvették a vezetést.

Jürgen Klopp a 76. percben cserélte le Szoboszlait, Kerkez viszont végigjátszotta a mérkőzést, amelyen a Bournemouthnak már nem sikerült bevennie a liverpooliak kapuját, így 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán. A két együttes augusztusi bajnokiján is a Mersey-parti gárda diadalmaskodott.

A címvédő Manchester United búcsúzott, miután az előző kiírás fináléjának „visszavágóján” 3-0-ra kikapott a Newcastle Unitedtől.

(Forrás és kép: MTI / Liverpool FC)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!