50. mérkőzésére készül Marco Rossi

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.03.22 | Sport | Olvasási idő: 3 perc
50. mérkőzésére készül Marco Rossi

Az észtek elleni csütörtöki barátságos mérkőzés lesz Marco Rossi szövetségi kapitány ötvenedik találkozója a magyar labdarúgó-válogatott élén.

Bár a találkozónak nincs tétje, az olasz szakvezető tanítványai minden bizonnyal győzelemmel szeretnék köszönteni a félszázas jubileumhoz érkező Rossit, aki a kapitányi örökrangsor negyedik helyén áll Baróti Lajos (117), Sebes Gusztáv (69) és Mészöly Kálmán (61) mögött.

Rossi, akinek vezetésével 23 győzelmet, 10 döntetlent és 16 vereséget számlál a válogatott, azzal indokolta az ellenfél kiválasztását, hogy a balti csapat hasonló játékstílust képvisel, mint Bulgária, ugyanúgy három védővel, öt középpályással és két támadóval áll fel, ezért taktikai szempontból hasznos lesz a találkozó.

A nemzeti együttes tehát főpróbát tart az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitányára, amelyen éppen Bulgária lesz az első ellenfele jövő hétfőn.

Az 58 éves szakember néhány sérülés miatt négy újoncot is meghívott a keretébe, közülük a két mezőnyjátékosnak, Csoboth Kevinnek és Varga Barnabásnak van nagyobb esélye a debütálásra. Összességében viszont a nemzeti együttes magja nem változott, Rossi ugyanazokra a futballistákra számít, akikkel remek eredményeket ért el a tavalyi Nemzetek Ligájában. Ennek fényében az egyénileg képzettebb magyarok esélyesként várják az összecsapást a fizikálisan jó felépítésű, magas játékosokból álló észtekkel szemben.

A Rossi-érában már kétszer összecsapott egymással a két válogatott: a Nemzetek Ligája harmadosztályában – azóta Magyarország az élvonalba küzdötte magát – előbb 3-3-as döntetlen született az észt, majd 2-0-s hazai siker a magyar fővárosban.

A mérkőzés csütörtökön 19.30-kor kezdődik a Puskás Arénában az osztrák Walter Altmann sípjelére, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!