Joaquin Phoenix ötszörös fizetésemelést kapott a Joker folytatásáért

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.02.19 | Film | Olvasási idő: 3 perc
Joaquin Phoenix ötszörös fizetésemelést kapott a Joker folytatásáért

2019-ben megosztotta a közönséget a Joker-film, ami az addigi akció-thriller vonalat maga mögött hagyva egy hangulatában, történetmesélésében és mondanivalójában is teljesen új irányba indult el.

Bár sokan kritizálták a filmet, a jegypénztáraknál több mint egymilliárd dollárt hozott, Joaquin Phoenix pedig elnyerte érte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. A találgatások és spekulációk után Todd Phillips rendező tavaly nyáron hivatalosan is bejelentette, folytatást kap a Joker, decemberben pedig a forgatások is elkezdődtek, most pedig kiderült, mennyivel növelte a főszereplő fizetését az elsöprő siker.

Ötszörös fizetésemelés a Joker folytatásáért

A Variety beszámolója szerint Joaquin Phoenix 4,5 millió dollárt kapott a 2019-es film főszerepéért, a Joker: Folie à Deux címmel hamarosan megjelenő folytatásért pedig mintegy 20 millió dollárt kap a színész.

A Joker nagy sikert aratott, kasszarekordokat döntött és az első R-kategóriás film lett, amely elérte az 1 milliárd dolláros árbevételt. A DC karakterének narratíváját újragondolva a film 12 Oscar-jelölést kapott, köztük a legjobb filmre, a legjobb férfi főszereplőre, a legjobb rendezőre és a legjobb adaptált forgatókönyvre is.

Todd Phillips rendező nemrégiben hivatalosan is elárulta, készül a folytatás

A rendező tavaly júniusban kezdte el csepegtetni a részleteket a 2019-es Joker folytatásáról. Todd Phillips első, Instagramon közzétett posztjából kiderült, hogy a folytatás Folie à Deux munkacímmel készül, hogy természetesen Joaquin Phoenix is visszatér a főszerepben és az is, hogy a forgatókönyvet ezúttal is Scott Silver, A harcos és a Nyolc mérföld filmek írója és a rendező maga jegyzi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Todd Phillips (@toddphillips) által megosztott bejegyzés

A következő posztra egészen decemberig kellett várni, ekkor érkezett meg az első hivatalos kép a készülő produkcióból, amit a rendező röviden csak úgy kommentelt: “1. nap. A mi fiunk.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Todd Phillips (@toddphillips) által megosztott bejegyzés

Todd Phillips stílusosan február 14-ére időzítette a következő bejegyzést, amely Joker és a Lady Gaga által alakított Harley Quinn első hivatalos közös képe.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Todd Phillips (@toddphillips) által megosztott bejegyzés

A történetről eddig nem sokat árultak el, a film címe, de legalábbis a munkaneve viszont egy francia orvosi kifejezés és egy olyan mentális rendellenességre utal, amely két vagy több egyént érint. A teória szerint a Folie a Deux elég találó és tökéletes leírása annak a sérült és mérgező kapcsolatnak, ami Joker és Quinn között alakult ki a képregényekben és egy erős utalás a Bűn Bohóc Hercege és Harley Quinn közötti összecsapásra.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!