Berecz Zsombor aranyérmet nyert a portugáliai Finndingi Európa-bajnokságon

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2021.04.17 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Berecz Zsombor aranyérmet nyert a portugáliai Finndingi Európa-bajnokságon

Berecz Zsombor, olimpiai kvótás, 2018-ban világbajnok magyar vitorlázó az élről várhatta a pénteki utolsó versenynapot, amelynek első futamában – összességében a kilencedikben – ötödik helyen végzett, ezzel az eredményével pedig a tizedik futamban elért helyezésétől függetlenül megvédte Európa-bajnoki címét.

Berecz az utolsó futamon már el sem indult, így 47 helyezési ponttal zárt összetettben. Az eredmény még nem hivatalos, azzá csak a zárófutam befejezése után órákkal, az esetleges óvások megtárgyalása, a hivatalos eredménylista nyilvánosságra hozatala, illetve a díjkiosztó után válik.

Berecz Zsombor jól kezdett a kontinensviadalon, ugyanis az első nap után rögtön az élre állt egy-egy negyedik és ötödik hellyel.

Ezt követően a második napon kevésbé vitorlázott jól, kilencedik és tizedik helyével összesítésben a második pozícióba csúszott vissza, de a harmadik versenynapot követően – amelyen hatodik, majd hetedik lett – visszavette a vezetést. Csütörtökön aztán óriási lépést tett az aranyérem felé, ugyanis mindkét futamot megnyerte, pénteki ötödik helyével pedig behozhatatlan, húszpontos előnyre tett szert a Rio de Janeiróban olimpiai aranyérmes, illetve négyszeres világbajnok brit Giles Scott-tal szemben, aki végül 70 ponttal zárt. A viadal honlapja szerint a harmadik helyet a svájci Nils Theuninck (74) szerezte meg.
Berecz sikerének értékét növeli, hogy nem elsőszámú hajójával és vitorlájával indult, és az Eb-t elsősorban felkészülésnek tekintette az ötkarikás játékokra.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!