Megérkezett a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm első előzetese

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2020.09.17 | Film | Olvasási idő: 2 perc
Megérkezett a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm első előzetese

Elkészült a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm első előzetese.

A forgatás az idei év elején kezdődött és a tervek szerint a tokiói olimpia után fog véget érni. A hivatalos életrajzi dokumentumfilm Hosszú Katinka portréja mellett az ötkarikás játékokra való felkészülését mutatja be, amely során a stáb folyamatosan követi a klasszis úszót és rögzíti életének minden lényeges elemét.

A koronavírus-járvány, az olimpia elhalasztása újabbnál-újabb kihívások elé állítja mind Katinkát, mind a stábot, a karantén alatt elsősorban Hosszú Katinka magánéletére fókuszált a forgatás.

„Életemben nem gondoltam volna, hogy a filmezés ilyen kemény munka fizikailag és érzelmileg is” – fogalmazott Hosszú Katinka. “Mivel a stáb tagjai belelátnak az egész életembe, így minden fél részéről csak őszintén, tiszta szívvel és lélekkel lehet csinálni a forgatást” – tette hozzá.

A világjárvány okozta felfordult világban óriási kihívás a folyamatos alkalmazkodás a mindig változó helyzetekhez, senki sem tudja, mit hoz a holnap.

“A stáb az olimpiáig követi nyomon Katinkát, de számomra az is roppant érdekes kérdés, hogy a tokiói játékok után – éremmel, vagy anélkül -, hogyan alakul majd Katinka karrierje” – mondta el Pálinkás Norbert rendező.

A Szupermodern Stúdió gyártásában készülő portréfilm a tervek szerint a tokiói olimpia után, 2021 karácsonya körül kerül majd a magyar mozikba.

Katinka – Official Teaser from Szupermodern Stúdió Kft. on Vimeo.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!